Ketten - LL szitu

Ketten - 133.old.
Február 11., péntek

(...)
A dombon lefelé sétálva Cortez hirtelen befordult az utcájukba, amit nem igazán értettem.- Otthon hagytam a telefonom, beugrunk érte, jó? - kérdezte, miután elég értetlen fejet vágtam.- Ööö. Oké. De én kint megvárlak - hebegtem.- Miért is? - ráncolta a szemöldökét.- Mert. Mert én nem megyek be.- Soha? - Hát. Lehet. - Oké, miért? - állt meg, és a hidegben zsebre dugta a kezét.- Nem szeretnék találkozni a nagyszüleiddel.- Már találkoztál velük - emlékeztetett szórakozottan.- Tudom, de...- De, mi? - Amióta volt az ablak sztori, azóta nem, és tuti, hogy haragszanak rám...- Rád? Miért haragudnának rád? - Mert miattam volt. És igazgatóit kaptál, plusz ez a pszichológus dolog... inkább most nem mennék be.- Reni - nézett a szemembe. - Senki nem haragszik rád, és nem akarom, hogy a ház előtt állj. (...)Cortezékhez érve megmakacsoltam magam, és megálltam a kapuban, mire röhögve visszajött értem, és megfogta a kezem.- Ne hülyülj már. Gyere!- Nem, megvárlak. Csak siess.- Hülyén nézne ki, ha berángatnálak, úgyhogy gyere.Hirtelen kinyílt az ajtó, mire ösztönösen elengedtem Corte kezét, és zavartan néztem a nagymamájára.- Itthon hagytam a telefonom - indult befelé Cortez az ajtón, és jól otthagyott engem. Köszöntem a nagymamájának, aki kedvesen beinvitált, amit természetesen nem utasíthattam vissza. - Régen láttunk, Reni. Kólát vagy gyümölcslevet? - Köszönöm, gyümölcslevet - mondtam halkan, és leültem a konyhában lévő székre. A szárnyaimat meg az ölembe tettem. Azt hiszem, furán nézhettem ki.- Ezek szerint csak Cortez kólafüggő.- Igen, de szerintem ő iszik helyettem is - feleltem, mire elnevettük magunkat. A nagymamája teljesen kedvesen fogadott, megkérdezte, hogy megy a tanulás, hogy vannak anyuék,mikor jön a jó idő ( :) ), szóval nem tűnt mérgesnek, de azért mégsem bírtam megállni, hogy ne említsem meg, ami bánt. Az olyan lett volna, mintha direkt kerülném a témát. - Szeretnék bocsánatot kérni a múltkori miatt - mondtam hirtelen. A nagymamája kérdőn nézett rám, úgyhogy folytattam. - Cortez miattam kapott igazgatóit, és a hétfő délutánjai is miattam alakultak így. Nagyon sajnálom.:)
- Reni - mosolyodott el Cortez nagymamája,mire kissé megkönnyebbültem. - Lehet, hogy neked akart bizonyítani, de az ő hibája, hogy ezt így tette. Nem tehetsz róla. Senki nem haragszik rád, emiatt ne aggódj. Mellesleg a legjobb dolog, ami vele történhetett, az te vagy. És őt ismerve, egy igazgatói vagy a hétfői pszichoológushoz járás még véletlenül sem érdekli. - mondta, én pedig csodálkozva hallgattam. - Régóta drukkolok nektek, és most, hogy Cortezt boldognak látom, kicsit megnyugodtam. Amióta visszaköltözött hozzánk, még nem láttam ilyennek.
- Tényleg? - kérdeztem, és folyamatosan próbáltam elfojtani a vigyoromat. Nehezen ment.
- Tényleg - bólintott kedvesen. - Ne tévesszen meg a róla kialakult kép. Összesen négy ember van, akihez ragaszkodik, az összes többi csak felszínes kapcsolat, illetve haverság.
- Négy ember? - csodálkoztam, és fejben számolgattam, de sehogy nem jött össze.
- A nagyszülei, te és Ricsi - sorolta.
- És a szülei? - kérdeztem félve.
- Nem, ők nem - mondta komoran.
- Értem - biccentettem, felismerve, hogy ez kényes téma.
- Nagyon sokat jelentesz neki - tette hozzá, én pedig a gyomromban csapkodó pillangók tombolását figyelmen kívül hagyva elmosolyodtam. Hűűű.
Cortez belépett a konyhába, és kérdőn nézett felváltva a nagymamájára meg rám.
- Mehetünk?
- Persze - álltam fel. - Köszönöm a baracklevet.
- Reni, ha további ciki sztorikat szeretnél hallani Cortezről, szívesen látlak! - szólt utánam a nagymamája, erősen azzal a szándékkal, hogy idegesítse. Elég haveri a viszonyuk, ami nagyon klassz.
- Mindenképp - nevettem fel.
Kiléptünk a házból, és sietve elindultunk a suli felé.
- Nem is érdekel, hogy miről beszéltünk? - kérdeztem, mert az ő helyében én majd meghaltam volna a kíváncsiságtól.
- Nem különösebben - felelte.
- És ha tényleg ciki sztorikat mesélt rólad?
- Nincsenek ciki sztorijaim.
- Mindenkinek vannak - ráztam meg a fejem.
- Pár deszkás baleset, max.
- Az nem ciki, hanem menő. Más. Tuti, hogy van - nógattam.
- Kilencszer láttam A téglát. Volt, amikor egymás után is megnéztem.
- Fogalmam sincs, mi az, de amennyiben nem Sparks írta, nem lehet ciki, hogy ennyiszer megnézted.
- Nem láttad A téglát? - döbbent le.
- Nem.
- Pótoljuk - bólintott.
- Rendben. Naa - váltottam vissza -, tuti, hogy van valami ciki sztorid.
- Neked? - kérdezett rá hirtelen.
- Beatlest hallgatok, olvasókörre járok, és szeretnék iskolaelső lenni. Soroljam még? - nevettem el magam.
- Nem, ez elég - röhögött fel.
- Te jössz - néztem rá. Cortez csendben gondolkodott, aztán megvonta a vállát.
- Jó, van egy.
- Na, végre! - sóhajtittam hálásan, remélve, hogy Corteznek is van egy LL (Lőjetek Le!) szituja, és végre rajta is nevethetnénk.
- Életem összes kosarát tőled kaptam, úgy, hogy a feléről még csak nem is tudsz - nézett a szemembe, mire annyira ledöbbentem, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Hirtelen leblokkoltam, és nem tudtam, mit szóljak. Úgyhogy az első dolgot mondtam, ami eszembe jutott. Kár volt.
- Van egy Cortez-dobozom - szaladt ki a számon, afféle "mondok valamit, hogy oldjam a feszültséget" stílusban. Cortez rám meredt.
- Mi van?
- Semmi - sütöttem le a szemem.
- Milyen doboz?
- Semmilyen - legyintettem.
- Nem, nem - ragadta meg a karom, és visszahúzott, mert előresiettem. - Ezt meg kell magyaráznod.
- Csak, ha ezzel megnyertem a "ciki" versenyt.
- Még nem tudom, miről van szó, de előre megajánlom.
- Kösz - sziszegtem kínosan.
Gyorsan elhadartam Corteznek, hogy van egy doboz, amibe begyűjtöttem minden vele kapcsolatos cuccot. Levelezés, puskák, rágópapír (pff), ajándék, szilikon karkötő, a rá emlékeztető dalok CD-je, mozijegy... Minden. Miután végeztem, Cortez hallgatott, én meg nagyon nagyon vártam, hogy reagáljon valamit.
- Mik vannak a CD-n? - kérdezte hirtelen.
- Top sírós számok.
- Sírtál? - nézett mélyen a szemembe, és az arcán láttam, hogy ez érzékenyen érinti: totál elkomorodott.
- Néha. Egy kicsit - füllentettem. Azt azért mégsem mondhattam, hogy kiszáradtak a könnycsatornáim.
Cortez magához húzott, szorosan átölelt, és hosszasan megcsókolt. Ha esetleg ezzel a csókkal el akarta feledtetni velem az elmúlt évek szenvedéseit... Nos, sikerült. :) Kit érdekel már az?
(...)