Ketten - 381.old.
Április 11., hétfő
(Suliban)
(...)
- Milyen óránk jön? - kérdezte Virág egy rágólufit csattogtatva.
- Nyelvtan - felelte Dave, aki gyorsan megnézte a telefonjában az órarendet.
- Ijj. Volt házi?
- Persze - válaszoltam. Na, erre mindenki döbbenten nézett rám. - A padomon van a füzetem - mondtam. Tizenhét másodperc múlva egyedül üldögéltem a padon. Úgy tűnt, senki nem tudott róla. - Te nem írod le? - kérdeztem Ricsit, aki ott maradt az udvaron, és lazán felült mellém a padra.
- Nincs füzetem - vonogatta a vállát.
- Otthon felejtetted? - kérdeztem.
- Nem. Nincs nyelvtanfüzetem.
- Mármint egyáltalán? - kerekedett el a szemem.
- Ja - bólintott, aztán mindketten elröhögtük magunkat. Merthogy április van. Na, mindegy.
Pár pillanatig csendben néztük, ahogy Kinga ordít az egyik suliújságossal, és mindenki szeme láttára alázza porig, amikor nemes egyszerűséggel "antitalentumnak"-nak nevezi a cikkírót, aztán Ricsi felém fordult, és meglökte a térdem.
- Mi van veled?
- Semmi.
- Mi volt a Neményi-sztori?
- Már nem fontos.
- Szétverjem a fejét?
- Dehogy - nevettem fel őszinte döbbenettel.
- Kár. Kibékültetek, mi?
- Igen - mondtam, aztán átgondoltam a dolgot, és sóhajtva megráztam a fejem. - Mármint nem haragszom rá, vagy ilyesmi.
- Hallod, Ren - lökött meg újra, mire odafordultam hozzá -, ne emészd magam. Neményi egy arrogáns bunkó, teszi az agyát, mert nem tudja lenyelni a keserű pirulát.
- Tudom, hogy nem kedveled, és nem is kell, de Arnold jó barátom, és nem szeretnék haragban lenni vele.
- Ja, persze - legyintett -, én nem vágom ezeket a dolgokat, de azt mindig tudtam, hogy beléd van esve. Csak, tudod, az a fura, hogy Arnold mindig úgy irányított téged, hogy neki legyen jó. Cortez meg úgy, hogy neked. És most neki a rossz, ezért jött. Magasról tesz arra, hogy neked most jó. Full önző. - Érdekes volt Ricsi szempontjából hallani a dolgokat, és mivel ez ritka dolog, csendben figyeltem. Úgy tűnt, elmondta, amit akart, mert harmadszor is meglökte a térdem, és vigyorogva rám nézett. - Van elég barátod, akik jót akarnak neked.
- tudom - mosolyodtam el boldogan. - És köszi.
- Nincs mit. Mindig bírtalak. A házik nélkül is - vallotta be.
- Ezt jó tudni - nevettem el magam.
- Ja. Mondjuk, ha megdobnál a matekkal, még ennél is jobban bírnálak.
- A táskámban.
- Kösz - pattant fel, és besietett a suliba.
(...)
Szinte egyszerre értem az aulába Cortezzel, aki végzett a pszichológusnál.
- Végeztél? - hajolt oda, hogy adjon egy puszit.
- Ja, ma felidegesítettük egymást a dokival.
- Miért? - mosolyodtam el.
- Tudni akarta, mire gondolok.
- És mit feleltél?
- Hogy összeállítottam a top 25 filmemet.
- Megint kikészítetted?
- Csak a listát ismertettem.
- Mennyi idő alatt?
- Hamar ment volna, de vacilláltam a 7. és a 8. helyezett között, úgyhogy ezzel el is szaladt az óra.
- Berágott?
- Amikor kiálltam az ablakba, nekem akart nyugtatót felírni. Mára ő szed - vigyorgott, én meg elnevettem magam. Tapasztalatból tudom, hogy Cortez ki tudja csinálni az ember idegeit.
Virág érkezett meg, egy óriási képet cipelt, úgyhogy Cortez gyorsan segített, és elvette tőle. Vidám bohócok voltak a festményen.
- Ez tök para - lépett be Ricsi az aulába.
- Ne mááár. Ezek bohik - vigyorgott Virág.
- Bohik? - nézett rám Cortez tanácstalanul.
- Bohócok - fordítottam le Virág mondandóját.
- Vidd előlem - borzongott meg Ricsi.
- Mi baja?
- Fél a bohócoktól - tárta szét a karját Virág.
- A bohócoktól? - csodálkoztam.
- Amúgy nem, de a legtöbb "jó fej" ember azt mondja, fél tőlük. Egy halom rocksztár, meg ilyenek - magyarázta Cortez.
- Menj már, ne olts le - röhögte el magát Ricsi. - Tényleg félek tőlük. Iszonyat ijesztőek. Nézd meg, az is vicsorog - mutatott a képre.
- Az nevet.
- És miért hegyes a foga? - kérdezte Ricsi idegesen.
- Nem is hegyes - néztük meg Virággal közelebbről a képet.
Ekkor a többi rajzszakkörös is sorban megérkezett, úgyhogy egy halom bohóckép táncolt el előttünk, Ricsi meg totál kikészült.
- Húzzunk már innen!
- Nyugi, megyünk kajálni - ajánlotta fel Cortez.
Mind a négyen beültünk a kocsiba, és elindultunk, közben meg Ricsi ismertette, hogy egyszer gyerekkorában egy "rohadt" bohóc felhívta a színpadra, amit ő nem akart, az meg erőszakosan rángatta a kezét, közben meg az a "rohadt" festett mosoly ott ült az arcán.
(...)
