Ketten - 496. old.
Június 6., hétfő
(...)
Még az udvaron ülve beszélgettünk, amikor egy nő lépett oda a társaságunkhoz, és szólította meg Cortezt.
- Igen? - nézett fel a napszemüvege mögül.
- Szerettem volna elköszönni és jó nyarat kívánni. Amennyiben jövőre az ablakon belül maradsz, nem találkozunk - mondta mosolyogva. Aha! Szóval ő a dilidoki, akihez Cortez egész félévben járt.
- Rendben. Akkor végeztünk? - kérdezte Cortez.
- Igen.
- Mi a diagnózis? - kérdezte Ricsi röhögve, mire a pszichológus ismét elmosolyodott, és a szemével körbepásztázta a társaságot.
- Melyikőtök Reni?
- Én - emeltem fel a kezem zavartan. A pszichológus szeme körül apró ráncok jelentek meg, és bólintott.
- Ő a válasz a kérdésedre - mondta Ricsinek.
- Gyógyítható? - kérdezte Dave nevetve.
- Szerintem nem - nevetett fel a doki is.
Vadul zakatoló szívvel néztem Cortezre, aki a napszemüvege mögül fürkészett. Fél évig járt miattam hétfő délutánonként a suli pszichológusához. Én ezt romantikusnak találom. Miért, nem az? :)
- Tessék ide ülni - kérlelte Zsolti a dokit, aki végül csatlakozott hozzánk, és lazán elhelyezkedett a fűben, felhúzott térdeire kulcsolta a kezét, és türelmesen hallgatta Zsoltit. - Szóval a visszatérő rémálmom. Bejövök a suliba, és Máday habzó szájjal üvölt, vérben forognak a szemei, és...
- Zsolti, ugye? - szakította félbe a doki.
- Ja.
- Szeretettel várlak szeptemberben. Megkapod a hétfő délutánokat.
- Ne máár, csak vicceltem - röhögött fel Zsolti.
- Én is - biccentett a pszichológus.
- Na, azért. Muhaha - vihogta, aztán, amikor a doki elfordult, suttogva magyarázni kezdte nekünk, hogy egyébként tényleg ez a rémálma... No comment. :)
2014. november 2., vasárnap
Ketten - Angol
Ketten 454. old.
Május 10., kedd
(...)
- Hülye angol - motyogtam.
- Ha azt mondom, megírom helyetted, ellógod a tanulást? - kérdezte mosolyogva, mert nagyon jól tudta előre a válaszom.
- Nem - ismertem be.
Cortez felnevetett, kiszállt a kocsiból, odalépett hozzám, és hosszasan megcsókolt. :)
- Te mit fogsz csinálni? - kérdeztem.
- Programom van valakivel - mondta mosolyogva.
- Ööö... - néztem rá furán. - Oké. Persze. Az tök jó - füllentettem, közben meg fejben már azonnal kombináltam, hogy ha Ricsi Virággal van, és a többiek is mind elmentek valamerre, akkor Cortez vajon kivel lesz? Régi haverom, a féltékenység felébredt bennem, és gyilkolni kezdett belülről. Nem is akárhogyan.
- Ismerem?
- Igen.
- Lány? - kérdeztem félve, összehúzott szemmel, előre rettegve a választól.
- Lány - bólogatott.
- Oké. Jó szórakozást. - Az összes okos magazin azt írja, ilyenkor kezeljük lazán a helyzetet, és ne mutassuk ki, hogy éppen összetörtünk. Ahha. Könnyű azt mondani.
- Kösz, meglesz - mondta.
- Tényleg ismerem? - szakadt ki belőlem egy újabb kérdés.
- Aha.
- A-s? - kérdeztem, és azonnal el is vörösödtem. Ez nevetséges. Nevetséges vagyok!
- Nem - felelte. Hála a jó égnek. Nem Edina az! De akkor ki? Móni? Vagy valami tizedikes? Csak a suliból lehet, én nem ismerek másokat. Vagyis. De. Egyet. Neee, csak ne ő!!! Viki???
Azonnal a torkomba ugrott a szívem, és akkora lett a gyomrom, mint egy kupak. Na, jó, fogalmam sincs, hogy jutott eszembe egy kupak, de az elég kicsi, úgyhogy bár hülye példa, mégis találó.
- Hát akkor klassz délutánt. Érezzétek jól magatokat. Meg ilyesmi - motyogtam, és indultam befelé. Cortez elkapta a kezem, és visszahúzott.
- Féltékeny vagy? - kérdezte elfojtott mosollyal.
- Nem - vágtam rá kapásból. - Kéne? - kérdeztem vissza némi töprengés után.
- Lehet. Szép. Okos. És nagyon szeretek vele lenni...
- Ez nagyszerű - mondtam elkerekedett szemmel, és úgy éreztem, végem van, mindjárt elbőgöm magam.
- Segítek neki angolból, mert iszonyat béna - tette hozzá, mire hitetlenül a szemébe néztem, és a tenyerembe temetve az arcom, megkönnyebbülten elröhögtem magam.
- Szerinted ez vicces volt? - kérdeztem artikulátlanul, még mindig kezembe motyogva.
- Szerintem igen - röhögött ki, aztán benyomta a kulcsán a riasztógombját, a kocsija pedig bezárult.
Még mindig szét voltam esve, amikor bementünk a házba. Szóltam apunak, hogy a kertben leszünk, aztán összeszedtem az angolfelszerelésem, és kiültünk a kerti pagoda alá. Totál vörös fejjel meredtem az angolkönyvembe, Cortez pedig maximálisan kiélvezte a helyzetet, és mosolyogva figyelt, egy percre sem adva meg a lehetőséget arra, hogy ne égjek ezerrel.
- Oké, elég lesz - lapoztam idegesen a könyvemben. - Ez nem fair - néztem fel. - Most tök nevetségesnek érzem magam... Elvégre féltékeny voltam magamra - tűnődtem, Cortez meg a fejét fogva röhögött. Haha. Szörnyen vicces.
(...)
- Azt hiszem, kész vagyok - emeltem fel a füzetem.
- Mutasd - vette át Cortez, aztán átfutotta a sorokat, és bólintva rám nézett. - Holnap megírom a dogádat.
- Ne máár. Annyira rossz?
- Sokat gondolkoztam...
- Hogy jó-e a válasz?
- Hogy milyen nyelven írtad - röhögött fel, én meg lesütött szemmel elnevettem magam. Ez van.
Május 10., kedd
(...)
- Hülye angol - motyogtam.
- Ha azt mondom, megírom helyetted, ellógod a tanulást? - kérdezte mosolyogva, mert nagyon jól tudta előre a válaszom.
- Nem - ismertem be.
Cortez felnevetett, kiszállt a kocsiból, odalépett hozzám, és hosszasan megcsókolt. :)
- Te mit fogsz csinálni? - kérdeztem.
- Programom van valakivel - mondta mosolyogva.
- Ööö... - néztem rá furán. - Oké. Persze. Az tök jó - füllentettem, közben meg fejben már azonnal kombináltam, hogy ha Ricsi Virággal van, és a többiek is mind elmentek valamerre, akkor Cortez vajon kivel lesz? Régi haverom, a féltékenység felébredt bennem, és gyilkolni kezdett belülről. Nem is akárhogyan.
- Ismerem?
- Igen.
- Lány? - kérdeztem félve, összehúzott szemmel, előre rettegve a választól.
- Lány - bólogatott.
- Oké. Jó szórakozást. - Az összes okos magazin azt írja, ilyenkor kezeljük lazán a helyzetet, és ne mutassuk ki, hogy éppen összetörtünk. Ahha. Könnyű azt mondani.
- Kösz, meglesz - mondta.
- Tényleg ismerem? - szakadt ki belőlem egy újabb kérdés.
- Aha.
- A-s? - kérdeztem, és azonnal el is vörösödtem. Ez nevetséges. Nevetséges vagyok!
- Nem - felelte. Hála a jó égnek. Nem Edina az! De akkor ki? Móni? Vagy valami tizedikes? Csak a suliból lehet, én nem ismerek másokat. Vagyis. De. Egyet. Neee, csak ne ő!!! Viki???
Azonnal a torkomba ugrott a szívem, és akkora lett a gyomrom, mint egy kupak. Na, jó, fogalmam sincs, hogy jutott eszembe egy kupak, de az elég kicsi, úgyhogy bár hülye példa, mégis találó.
- Hát akkor klassz délutánt. Érezzétek jól magatokat. Meg ilyesmi - motyogtam, és indultam befelé. Cortez elkapta a kezem, és visszahúzott.
- Féltékeny vagy? - kérdezte elfojtott mosollyal.
- Nem - vágtam rá kapásból. - Kéne? - kérdeztem vissza némi töprengés után.
- Lehet. Szép. Okos. És nagyon szeretek vele lenni...
- Ez nagyszerű - mondtam elkerekedett szemmel, és úgy éreztem, végem van, mindjárt elbőgöm magam.
- Segítek neki angolból, mert iszonyat béna - tette hozzá, mire hitetlenül a szemébe néztem, és a tenyerembe temetve az arcom, megkönnyebbülten elröhögtem magam.
- Szerinted ez vicces volt? - kérdeztem artikulátlanul, még mindig kezembe motyogva.
- Szerintem igen - röhögött ki, aztán benyomta a kulcsán a riasztógombját, a kocsija pedig bezárult.
Még mindig szét voltam esve, amikor bementünk a házba. Szóltam apunak, hogy a kertben leszünk, aztán összeszedtem az angolfelszerelésem, és kiültünk a kerti pagoda alá. Totál vörös fejjel meredtem az angolkönyvembe, Cortez pedig maximálisan kiélvezte a helyzetet, és mosolyogva figyelt, egy percre sem adva meg a lehetőséget arra, hogy ne égjek ezerrel.
- Oké, elég lesz - lapoztam idegesen a könyvemben. - Ez nem fair - néztem fel. - Most tök nevetségesnek érzem magam... Elvégre féltékeny voltam magamra - tűnődtem, Cortez meg a fejét fogva röhögött. Haha. Szörnyen vicces.
(...)
- Azt hiszem, kész vagyok - emeltem fel a füzetem.
- Mutasd - vette át Cortez, aztán átfutotta a sorokat, és bólintva rám nézett. - Holnap megírom a dogádat.
- Ne máár. Annyira rossz?
- Sokat gondolkoztam...
- Hogy jó-e a válasz?
- Hogy milyen nyelven írtad - röhögött fel, én meg lesütött szemmel elnevettem magam. Ez van.
Ketten - Osztálykirándulás (utazás)
Ketten - 424. old.
Május 2., hétfő
Hajnali hat órakor találkozó a Szent Johanna előtt. Bizony, osztálykirándulás.
(...)
- Remek kirándulás lesz - fintorgott Zsolti, aztán megindult, hogy felszálljon a buszra. Mielőtt fellépett volna, megállt Máday előtt, és maga elé húzta a táskáját. - Tetszik kérni rizst?
- Parancsolsz?
- Rizs - emelt ki Zsolti egy műanyag tálat, és felnyitotta a tetejét.
- Ez nagyon kedves, de nem - közölte Máday csodálkozva.
- Értem. Ubit? - húzott ki Zsolti a táskájából egy kígyóuborkát (?).
- Nem, azt sem.
- Jó. Éééés - matatott Zsolti - parit csak tetszik kérni - vett ki egy doboz koktélparadicsomot.
- Mi lenne, ha felszállnál a buszra?
- De türelmetlenek vagyunk ma reggel - motyogta Zsolti, mi meg folyamatosan röhögtünk.
Előttem Dave szállt fel, aki azonnal meg akart ismerkedni a sofőrrel.
- Láthatnám az iratait? - kérdezte.
- Mi? - kérdezett vissza a sofőr. Jogos, szerintem a háta közepére nem kívánt hajnalban egy csapat diákot. Főleg, akik közt ott van Dave.
- A papírokat. Jogosítvány, forgalmi.
- Te most igazoltatsz? - röhögte el magát a sofőr.
- Nem, de nem szállok fel, ha nem vagyok biztos abban, hogy valódi sofőrünk van. Nem látta a Rémálom az Elm utcában második részét?
- Felmayer, tovább! - üvöltött fel a buszra Máday.
- Menj, szerintem rendben vannak a papírok. - veregettem meg Dave vállát.
- És ha ő Freddy?
- Akkor megszívtuk - röhögött Ricsi, és az adidas csukáját feltette az ülésre.
- Hé, vedd le a lábad, raszta! - szólt hátra a sofőr idegesen, mire Ricsi unottan tovább taposta az ülést.
Cortezzel beültünk a harmadik kettes ülésre, és néztük, ahogy a többiek is felszállnak.
- Csókolom! - köszönt Virág a sofőrnek.
- Szervusz.
- Bencze Virág - nyújtotta a kezét mosolyogva.
- Emó, nem kell bemutatkoznod, gyere már! - kiáltotta Ricsi röhögve.
Virág nevetgélve hátraindult és beült Ricsi mellé. Ők a mellettünk lévő két ülésen ültek.
(...)
... a sofőr pedig kérdőn nézett az utoljára felszálló Mádayra.
- Milyen iskola ez?
- A Szent Johanna Alapítványi Gimnázium - mondta büszkén.
- Kisegítőőő! - üvöltött Ricsi.
- Pósa, egy hangot se halljak!
- De méér'? Nem szégyen ez! - bandzsított Zsolti.
(...)
..., Macu pedig kihűlt melegszendvicset vett elő, és a fejét rázva szitkozódott, mert elfelejtett rá ketchupöt tenni.
- Nesze - varázsolt elő egy tubust Zsolti, amit már nem hagyhattam szó nélkül.
- Mégis mit hoztál még? - nevettem fel hitetlenül.
- Lássuk csak - vette az ölébe a táskáját -, van itt keksz, vajazókés, só, zabpehely, Sport szelet, paradicsom, ásványvíz, élesztő...
- Az minek? - vigyorgott Virág.
- Nem az a kérdés. Hanem hogy mióta van benne? Mert nem emlékszem... - töprengett.
- Pfúúúj - fogta a fejét Kinga. - Te egy állat vagy.
- Kígyóubit? - nyújtotta felé Zsolti, mire Kinga a szemét forgatva kinézett az ablakon, és úgy nevette el magát, hogy senki ne lássa.
(...)
- Gyerünk már, vissza a buszra! - dühöngött Máday. Megszámolta a diákokat (megvoltunk mind), és szólt a sofőrnek, hogy indulhatunk.
- Kövesse azt az autót - utasította Robi, mire mindannyian felröhögtünk.
- Miért? - kérdezte a sofőr.
- Mér' ne? - kérdezett vissza Robi.
- Ülj a helyedre! - förmedt rá Máday. - És különben... lehelj csak rám, fiam.
- Elhúztam - slisszolt el Robi, és levágta magát az ülésre.
(...)
Virág bealudt a hányinger-csillapítótól, Ricsi zenét hallgatott, Andris és Robi psp-ztek, Jacques Gáborral barkochbázott, Kinga lehunyt szemmel meditált, a két lájkmen mobillal Facebookozott, Zsolti pedig németül tanult. Mármint elhozott egy kezdő német könyvet, mondván "Bécsbe megyünk", és abból olvasott fel mondatokat, Máday legnagyobb örömére.
- Was kostet das zimmer? - kérdezte.
- Nagy Zsolt, utoljára mondom, hogy fejezd be! - üvöltötte el magát Máday. - Te sose fáradsz el?
- Nein - vigyorgott Zsolti, én meg a tenyerembe temettem az arcom, és csak úgy rázott a nevetés.
- Hogy állunk? - kérdezte Cortez, miközben kinyomta a zenelejátszóját.
- Még mindig azt az egy mondatot ismételgeti - vázoltam fel az elmúlt félóra eseményeit.
- Máday?
- Kikészült.
- Klassz - bólintott aztán felém nyújtotta a fél fülhallgatóját, és visszakapcsolta a zenét, én meg a vállára hajtottam a fejem, és lehunytam a szemem. Amikor megfogta a kezem, csukott szemmel elmosolyodtam, és mélyen beszívtam az illatát. Így utaztunk mi.
A többiek, az ofő, Tölgyessy, Máday, Cortez, én és a lepkéim. :)
(...)
Május 2., hétfő
Hajnali hat órakor találkozó a Szent Johanna előtt. Bizony, osztálykirándulás.
(...)
- Remek kirándulás lesz - fintorgott Zsolti, aztán megindult, hogy felszálljon a buszra. Mielőtt fellépett volna, megállt Máday előtt, és maga elé húzta a táskáját. - Tetszik kérni rizst?
- Parancsolsz?
- Rizs - emelt ki Zsolti egy műanyag tálat, és felnyitotta a tetejét.
- Ez nagyon kedves, de nem - közölte Máday csodálkozva.
- Értem. Ubit? - húzott ki Zsolti a táskájából egy kígyóuborkát (?).
- Nem, azt sem.
- Jó. Éééés - matatott Zsolti - parit csak tetszik kérni - vett ki egy doboz koktélparadicsomot.
- Mi lenne, ha felszállnál a buszra?
- De türelmetlenek vagyunk ma reggel - motyogta Zsolti, mi meg folyamatosan röhögtünk.
Előttem Dave szállt fel, aki azonnal meg akart ismerkedni a sofőrrel.
- Láthatnám az iratait? - kérdezte.
- Mi? - kérdezett vissza a sofőr. Jogos, szerintem a háta közepére nem kívánt hajnalban egy csapat diákot. Főleg, akik közt ott van Dave.
- A papírokat. Jogosítvány, forgalmi.
- Te most igazoltatsz? - röhögte el magát a sofőr.
- Nem, de nem szállok fel, ha nem vagyok biztos abban, hogy valódi sofőrünk van. Nem látta a Rémálom az Elm utcában második részét?
- Felmayer, tovább! - üvöltött fel a buszra Máday.
- Menj, szerintem rendben vannak a papírok. - veregettem meg Dave vállát.
- És ha ő Freddy?
- Akkor megszívtuk - röhögött Ricsi, és az adidas csukáját feltette az ülésre.
- Hé, vedd le a lábad, raszta! - szólt hátra a sofőr idegesen, mire Ricsi unottan tovább taposta az ülést.
Cortezzel beültünk a harmadik kettes ülésre, és néztük, ahogy a többiek is felszállnak.
- Csókolom! - köszönt Virág a sofőrnek.
- Szervusz.
- Bencze Virág - nyújtotta a kezét mosolyogva.
- Emó, nem kell bemutatkoznod, gyere már! - kiáltotta Ricsi röhögve.
Virág nevetgélve hátraindult és beült Ricsi mellé. Ők a mellettünk lévő két ülésen ültek.
(...)
... a sofőr pedig kérdőn nézett az utoljára felszálló Mádayra.
- Milyen iskola ez?
- A Szent Johanna Alapítványi Gimnázium - mondta büszkén.
- Kisegítőőő! - üvöltött Ricsi.
- Pósa, egy hangot se halljak!
- De méér'? Nem szégyen ez! - bandzsított Zsolti.
(...)
..., Macu pedig kihűlt melegszendvicset vett elő, és a fejét rázva szitkozódott, mert elfelejtett rá ketchupöt tenni.
- Nesze - varázsolt elő egy tubust Zsolti, amit már nem hagyhattam szó nélkül.
- Mégis mit hoztál még? - nevettem fel hitetlenül.
- Lássuk csak - vette az ölébe a táskáját -, van itt keksz, vajazókés, só, zabpehely, Sport szelet, paradicsom, ásványvíz, élesztő...
- Az minek? - vigyorgott Virág.
- Nem az a kérdés. Hanem hogy mióta van benne? Mert nem emlékszem... - töprengett.
- Pfúúúj - fogta a fejét Kinga. - Te egy állat vagy.
- Kígyóubit? - nyújtotta felé Zsolti, mire Kinga a szemét forgatva kinézett az ablakon, és úgy nevette el magát, hogy senki ne lássa.
(...)
- Gyerünk már, vissza a buszra! - dühöngött Máday. Megszámolta a diákokat (megvoltunk mind), és szólt a sofőrnek, hogy indulhatunk.
- Kövesse azt az autót - utasította Robi, mire mindannyian felröhögtünk.
- Miért? - kérdezte a sofőr.
- Mér' ne? - kérdezett vissza Robi.
- Ülj a helyedre! - förmedt rá Máday. - És különben... lehelj csak rám, fiam.
- Elhúztam - slisszolt el Robi, és levágta magát az ülésre.
(...)
Virág bealudt a hányinger-csillapítótól, Ricsi zenét hallgatott, Andris és Robi psp-ztek, Jacques Gáborral barkochbázott, Kinga lehunyt szemmel meditált, a két lájkmen mobillal Facebookozott, Zsolti pedig németül tanult. Mármint elhozott egy kezdő német könyvet, mondván "Bécsbe megyünk", és abból olvasott fel mondatokat, Máday legnagyobb örömére.
- Was kostet das zimmer? - kérdezte.
- Nagy Zsolt, utoljára mondom, hogy fejezd be! - üvöltötte el magát Máday. - Te sose fáradsz el?
- Nein - vigyorgott Zsolti, én meg a tenyerembe temettem az arcom, és csak úgy rázott a nevetés.
- Hogy állunk? - kérdezte Cortez, miközben kinyomta a zenelejátszóját.
- Még mindig azt az egy mondatot ismételgeti - vázoltam fel az elmúlt félóra eseményeit.
- Máday?
- Kikészült.
- Klassz - bólintott aztán felém nyújtotta a fél fülhallgatóját, és visszakapcsolta a zenét, én meg a vállára hajtottam a fejem, és lehunytam a szemem. Amikor megfogta a kezem, csukott szemmel elmosolyodtam, és mélyen beszívtam az illatát. Így utaztunk mi.
A többiek, az ofő, Tölgyessy, Máday, Cortez, én és a lepkéim. :)
(...)
Ketten - Deszkázás
Ketten - 394. old.
Április 13., szerda
(...)
Otthon megcsináltam a leckéimet, megtanultam irodalomra, aztán jött egy sms-em. Cortez írt, hogy menjek ki. Ezt nem annyira értettem, úgyhogy felkaptam a pulcsim, és leszaladtam a lépcsőn.
Kimentem a kapun, és felnevettem, amikor megláttam. Fél lábbal a gördeszkáját tologatta, és felém tartotta a táskáját.
- Na, Tony Hawk, még mindig imponálni akarsz? - kérdezte elképesztően szép mosollyal.
- Le leszel nyűgözve - erősködtem, és kivettem a kezéből a táskát, majd belenéztem. Bukósisak, térd- és könyökvédő, csuklószorító... mintha nem bízna a képességeimben.
- Mutasd - hajolt le kissé, hogy becsatolja a sisakom az állam alatt. Tuti, hogy hülyén néztem ki. Ki ne nézne ki hülyén egy bukósisakban?
- Oké, akkor megmutatom, amit tanultam - hunyorogtam a napsütésben, és Cortez kezét fogva ráálltam a deszkára. Ami gurult. Merthogy kerekei vannak. Igazából abban a pillanatban lezuhantam volna, ahogy felálltam rá, ha Cortez nem tart meg.
- Eddig nem rossz.
- Tudom. És, hát kábé ennyi.
- Ezt tanultad?
- Igen. Elég sokáig.
- Ügyes - mondta vigyorogva.
- De határozottan fejlődőképes vagyok.
- Biztos.
- Azért ne engedj el!
- Nem, foglak - ígérte meg.
Hát, miután bemutattam zseniális tudásom, Cortez úgy döntött, megpróbálkozik a lehetetlennel, és megtanít valami nagyon alapot. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem a délután minden pillanatát. Egyrészt, baromi sokat nevettünk (bénáztam kicsit), másrészt a sportolásnak ez a formája állandó fizikai kontaktust jelent: vagy a kezemet fogta, vagy a derekamat, vagy a karomat ragadta meg, hogy hátra ne zúgjak, szóval tök jó volt. És egyszer sem estem el. Persze ez csak és kizárólag Corteznek köszönhető, aki nagyon vigyázott rám, és mindig elkapott, amikor készültem felborulni. Anyu kocsija közeledett, és kettőt dudálva megállt mellettünk.
- Óvatosan játsszatok, nehogy megsérüljetek! - szólt ki az ablakon, mi engedelmesen bólintottunk.
Ahogy anyu behajtott a kapun, Cortez felém nézett, mire csak legyintettem. A szüleim akkor is ötévesnek fognak kezelni, ha már harminc leszek. Szerintem, ha ez a dolog eddig nem változott meg, akkor ezután sem fog. Mindegy. A deszkázás végén (én így nevezem, Cortez reménytelen próbálkozásnak hívja) bementünk a kapun, és mivel tök kellemes, enyhe idő volt, kiültünk a kerti pagodába. Cortez hátradőlt a padon, és keresztbe vetette a lábát a deszkáján, amit időnként lökdösött, én meg a friss tavaszi levegőtől feltöltődve néztem körbe a kertben, ami a hosszú tél után kezdett magához térni.
(...)
Április 13., szerda
(...)
Otthon megcsináltam a leckéimet, megtanultam irodalomra, aztán jött egy sms-em. Cortez írt, hogy menjek ki. Ezt nem annyira értettem, úgyhogy felkaptam a pulcsim, és leszaladtam a lépcsőn.
Kimentem a kapun, és felnevettem, amikor megláttam. Fél lábbal a gördeszkáját tologatta, és felém tartotta a táskáját.
- Na, Tony Hawk, még mindig imponálni akarsz? - kérdezte elképesztően szép mosollyal.
- Le leszel nyűgözve - erősködtem, és kivettem a kezéből a táskát, majd belenéztem. Bukósisak, térd- és könyökvédő, csuklószorító... mintha nem bízna a képességeimben.
- Mutasd - hajolt le kissé, hogy becsatolja a sisakom az állam alatt. Tuti, hogy hülyén néztem ki. Ki ne nézne ki hülyén egy bukósisakban?
- Oké, akkor megmutatom, amit tanultam - hunyorogtam a napsütésben, és Cortez kezét fogva ráálltam a deszkára. Ami gurult. Merthogy kerekei vannak. Igazából abban a pillanatban lezuhantam volna, ahogy felálltam rá, ha Cortez nem tart meg.
- Eddig nem rossz.
- Tudom. És, hát kábé ennyi.
- Ezt tanultad?
- Igen. Elég sokáig.
- Ügyes - mondta vigyorogva.
- De határozottan fejlődőképes vagyok.
- Biztos.
- Azért ne engedj el!
- Nem, foglak - ígérte meg.
Hát, miután bemutattam zseniális tudásom, Cortez úgy döntött, megpróbálkozik a lehetetlennel, és megtanít valami nagyon alapot. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem a délután minden pillanatát. Egyrészt, baromi sokat nevettünk (bénáztam kicsit), másrészt a sportolásnak ez a formája állandó fizikai kontaktust jelent: vagy a kezemet fogta, vagy a derekamat, vagy a karomat ragadta meg, hogy hátra ne zúgjak, szóval tök jó volt. És egyszer sem estem el. Persze ez csak és kizárólag Corteznek köszönhető, aki nagyon vigyázott rám, és mindig elkapott, amikor készültem felborulni. Anyu kocsija közeledett, és kettőt dudálva megállt mellettünk.
- Óvatosan játsszatok, nehogy megsérüljetek! - szólt ki az ablakon, mi engedelmesen bólintottunk.
Ahogy anyu behajtott a kapun, Cortez felém nézett, mire csak legyintettem. A szüleim akkor is ötévesnek fognak kezelni, ha már harminc leszek. Szerintem, ha ez a dolog eddig nem változott meg, akkor ezután sem fog. Mindegy. A deszkázás végén (én így nevezem, Cortez reménytelen próbálkozásnak hívja) bementünk a kapun, és mivel tök kellemes, enyhe idő volt, kiültünk a kerti pagodába. Cortez hátradőlt a padon, és keresztbe vetette a lábát a deszkáján, amit időnként lökdösött, én meg a friss tavaszi levegőtől feltöltődve néztem körbe a kertben, ami a hosszú tél után kezdett magához térni.
(...)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)