Remény - Szilveszter

Remény 428. old.

December 31., péntek
(Zsoltiéknál - Szilveszterkor)

(...)
Kinyomultam a konyhába, hogy megmossam a kezem. (Belenyúltam valamibe, amit salsa szósznak gondolok. Bízom benne, hogy az volt. Pfuj.)
- Szia, Reniii! - ölelt meg hátulról valaki. Éreztem az alkoholszagot, úgyhogy egy pillanat alatt kihúztam magam a karok közül, és a konyhapultig hátráltam. Gomba nem volt józan, ezt a szagából éreztem, és a nézéséből is rögtön láttam.
- Szia - köszöntem, és magamra erőltettem egy mosolyt, miközben folyamatosan az ajtót lestem.
- Meg se ölelsz? - vihogott furán.
- Hát. Inkább nem, ha nem gond - motyogtam. A zene üvöltött, a hangzavar őrületes volt, és ketten voltunk egy helyiségben. Ajaj.
- Szilveszter van. A minimum, hogy megcsókolsz éjfélkor - vigyorgott. - És éjfél van - csapott a karjára. Nem volt rajta óra.
- Negyed tizenkettő - sziszegtem kínosan.
- Na és? - kiáltotta röhögve. Na jó, totál el volt ázva. A francba.
- Gyere, menjünk vissza inkább a többiekhez - tanácsoltam erőtlen hangon.
- Minek? - húzta fel a fél szemöldökét.
- Mert ott jobb - vágtam rá ösztönösen.
Gomba vihogva megbotlott, és megint felém lépett.
- Tudod. Cortezzel járok - dobtam be végső elkeseredésemben az adu ászt, ami normál esetben működött volna. Csak sajna nem jutott el Gomba tudatáig. Ráadásul túl kellemetlen volt a szitu ahhoz, hogy felfogjam a kimondott szavaim súlyát vagy azt, hogy mennyire jól hangzik ez így. Cortezzel járok. Wow!!!
- Nincs itt. Amiről nem tud, az nem fáj - hebegte, de alig tudtam kivenni, mit mond.
- Na jó, én mentem - ráztam meg a fejem idegesen, és az ajtó felé indultam. Gomba elkapta a karom, a szorítása fájt, és hirtelen annyira leblokkoltam, hogy nem tudtam reagálni. Folyamatosan rángatott, én megpróbáltam kitépni a karom a keze közül, de erősen fogta, és a szorításától a bőröm is megcsavarodott. Az égő érzéstől felszisszentem.
- Hé - kopogtatta meg a vállát hirtelen Kinga. Gomba ködös pillantással, kissé lassan reagálva hátrapillantott. - Ha már ennyire gyáva féreg vagy, hogy lányokkal viaskodsz, keress egy erősebb ellenfelet. Te nyomorult - ordított rá dühösen. Aztán a bal öklével belevert Gomba arcába, aki azonnal elengedte a karom, amiről egyébként megfeledkeztem döbbenetemben.
- Mi a...? - kapott Gomba az orrához. Vérzett. Ahogy felfogta az ujján pirosló vékony vércsík jelentését, rögtön elborult az agya, és megindult Kinga felé. Ész nélkül felüvöltöttem, és megragadtam a karját, mielőtt még olyat tenne, ami abszolút elfogadhatatlan és amire nincs mentség. Gomba kirántotta magát a kezemből, és komolyan azt hittem egy pillanatig, hogy megüti Kingát. Talán így is történt volna, ha Zsolti be nem lép az ajtón, és döbbent fejjel ránk nem néz. Én a karomat dörzsölgettem, Gomba orra vérzett, és éppen Kingára emelte a kezét.
- Na, ember, most véged van - fogta fel Zsolti a látottakat, és eldobta a kezében tartott chipses tálat. Egy pillanat alatt ráugrott Gombára, akinek a reakcióideje lassú volt, úgyhogy mindketten a földre zuhantak, és ott kezdték ütni egymást.
- Csinálj valamit! - kiáltottam Kingára rémülten, aki csak bosszankodva megrázta a fejét.
- Most miért kellett közbeszólnod? Meg tudom magam védeni - sziszegte a földön hempergő Zsoltinak bosszúsan, aki nem tudott válaszolni. Mivel éppen a fejét ütötték.
- Kinga! - üvöltöttem idegesen, merthogy ennek nem volt itt az ideje. Mármint hogy erős lányt játsszon, amikor a barátja éppen bunyózik.
- Miért kiabáltok? - állt meg a konyhaajtóban Bálint, aztán elkerekedett szemekkel nézett a padlóra. Zsolti és Gomba a rúgkapálózásban félrelökték az asztalt, ami felborult, és minden süti meg üdítő a földre zuhant.
- Bunyóóóó! - kurjantotta a kilencedikes srác örömmel. Na, kösz, ő is sokat segített.
Aki csak tudott, benyomult a helységbe, és vadul szurkoltak, hogy ki üssön kit. Virág döbbenten állt az ajtóban, aztán Ricsi félretolta, és berohant a konyhába. Végre, egy értelmes ember. Azonnal lefogta Gombát, aki dühödten próbálta kitépni magát. Én Kingával együtt Zsoltihoz pattantam, és felsegítettük. Csapzott volt, a pólója elszakadt, és totál kipirult.
- Jól vagy? - suttogtam rémülten.
- Ja - tanulmányozta az öklét, ami felhorzsolódott.
- Kösz - suttogtam könnyes szemmel, felváltva nézve Kingára és Zsoltira. Merthogy az egész miattam kezdődött...
- Mutasd - fogta meg Kinga a karom, amin piros folt mutatta azt a helyet, ahol Gomba megszorított.
Virág egy vizes konyharuhát hozott nekem, amit rátekertem a karomra, közben meg őrült üvöltözés kezdődött. Kinga önkívületi állapotban fröcsögött Gombának olyasmiket, hogy "vadállat" meg "hogy merészel kezet emelni lányra". A dobos nem reagált, az orrával volt elfoglalva, aztán Ricsi egy mozdulattal nekilökte a fiút az együttes többi tagjának, akik elkapták.
- Húzzatok innen! - mondta idegesen, és a hangsúlyától megfagyott a levegő a helységben.
(...)
- Sajnálom, hogy bajt okoztam - mondtam halkan, és szavaimat Kingának, Zsoltinak és Ricsinek címeztem.
- Jól vagy? - kérdezte Zsolti a karomra pillantva, szándékosan nem reagálva a bocsánatkérésemre. Azt hiszem, természetesnek vették, hogy kiállnak mellettem. Mindannyian. Ez annyira meghatott, hogy csillogott a szemem a könnyektől.
- Aha - motyogtam az arcomat dörzsölve.
Zsolti biccentett, aztán hitetlenül Kingára meredt.
- Te betörted az orrát?
- Be - bólintott Kinga még mindig fújtatva.
Zsolti büszkén átölelte, mire mind felröhögtünk. A legtöbben "a francba, vége a balhénak" felkiáltással mentek vissza a nappaliba, és csak páran maradtunk, hogy segítsünk Kingának összetakarítani. Illetve én segítettem, Dave a pulton ült és a telóját nézegette, Macu a hűtőben keresett üdítőt, Virág és Ricsi halkan beszélgettek, Zsolti pedig még mindig a barátnőjén röhögött. Amikor kimentem a konyhából, Peti csak annyit kérdezett, hogy volt-e valaha normális szilveszterem. Értettem a célzást. És a válasz: nem. Egy ideje nem.
(...)
A többiek a robbanó fények alatt ünnepeltek, miközben a zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Visszafojtott lélegzettel kaptam elő. Cortez írt.
- Van valahol egy laptop? - kiáltottam körbe idegesen.
- Reni, ez meg milyen kérdés? - dörzsölte össze a hidegtől elfagyott ujjait Dave.
Berohantam a házba, Ricsi, Virág, Kinga, Zsolti, Macu és Dave pedig követtek. A többiek továbbra is az eget kémlelték, füttyögtek és tapsoltak, miközben mindenki telefonált valakinek. Talán szülőknek, barátoknak, de az is lehet, hogy egymásnak. Ki tudja?
A kanapén alvó két rocker mellől kirángattam Dave MacBookját, és az asztalra téve bekapcsoltam.
Türelmetlenül doboltam a térdemen, és folyamatosan azt kérdezgettem, hogy mikor bootol már be.
- Türelem. Ne sértegesd. Ez egy érző gép. Finoman - magyarázta Dave.
- Azonnal hozd be a skype-ot! - kiáltottam rá.
- Oké - riadt meg Dave, és sebesen pötyögni kezdett.
A skype betöltődött, és azonnal rányomtam a hívásra. Cortez válaszolt a videóhívásra, úgyhogy pár másodpercen belül bejött a képe. A szívem azonnal megtelt boldogsággal, és vadul kalimpálni kezdett, ahogy megpillantottam.
- Boldog újévet - mondta, és az arcára vetülő nappali fényt látva totál fura volt, hogy nálunk már újév van.
- Neked is - suttogtam szomorúan. Messze volt! :(
- Hiányzom? - mászott bele a kamerába Zsolti.
- Nagyon - bólintott Cortez röhögve.
Kinga visszahúzta Zsoltit, így újra mind látszottunk a kamerán keresztül.
- Minden oké? - húzta össze a szemét Cortez, mire mi vadul bólogatni kezdtünk. Kissé talán feltűnően is.
- Akkor jó - mosolyodott el. - Gondolom, Zsolti beütötte a kezét, Reninek meg csak véletlenül van bekötve a keze.
- Ööö - húztam el a számat, és improvizálni akartam, de Kinga beelőzött.
- Megoldottuk - mondta a vállát vonogatva.
- Mennyire? - érdeklődött Cortez.
- Nos. Renátának volt egy kisebb konfliktusa, én betörtem egy orrot, Zsolti verekedett, Ricsinek pedig kell egy új banda - közölte egyszerűen.
Cortez és Ricsi a kamerán keresztül néztek egymásra, és talán a köztük lévő erős barátságnak tudható be, hogy szó nélkül, csupán szemkontaktussal beszéltek meg mindent. Cortez nem is reagált többet, témát váltott, és hagyta, hogy a többiek fecsegjenek mindenféléről. Én nem tudtam szóhoz jutni tőlük, de nem baj, ez így amúgy sem volt túl személyes.
(...)

Remény - CSÓK

Remény 406. old.

December 20., hétfő
(Karácsonyi buli a suliba)

(...)
- Mit keres itt Cortez? A reptéren kéne lennie - döbbent le Ricsi, én pedig kérdőn rohantam utána. Mi? Cortez? Hol?
A lépcső előtt állt, Kinga Zsolti, Dave és Macu társaságában.
- Hát te? Törölték a járatot? - kérdezte Ricsi, ahogy odaértünk.
Cortez zsebre dugott kézzel ácsorgott, és megrázta a fejét.
- Nem. Mindjárt indulok - mondta. Az utcai lámpa fényében próbáltam leolvasni az arcáról valamit, mert megijedtem, hogy esetleg baj van, azért jött vissza a sulihoz, de azon túl, hogy zavartnak tűnt, semmi szokatlant nem vettem észre.
- Menjünk már be, megfagyok - ugrált Zsolti (Mikulás-sapkában), és felfelé indultunk a lépcsőn.
- Reni, te maradj! - szólt utánam Cortez, aki nem mozdult, mire megtorpantam, és zakatoló szívvel sétáltam vissza.
Hátranéztem egy pillanatra, Virág értetlenül széttárta a karját, és a többiek is csodálkozva forgolódtak, miközben bementek a portára.
- Igen? - kérdeztem furán. Cortez mélyen a szememben nézett, és megrázta a fejét.
- Ez mi? - húzott ki a zsebéből valamit, mire a pulzusom az egekbe szökött, és megfordult velem a világ. Ahogy ránéztem a borítékra, azonnal tudtam, hogy mi az. A hirtelen felindulásból leírt tizennyolc oldalas szerelmi vallomásom, aminek a tükrömön kellett volna lennie!!!
- Hogy... - sütöttem le a szemem. - Miért van nálad? - hebegtem halk, erőtlen hangon.
- Te adtad - mondta idegesen.
- Én? Én ugyan nem - temettem a tenyerembe az arcom. Úristen, vajon elolvasta? Biztos, hogy elolvasta. Elsüllyedek.
- Benne volt az ajándékban - közölte, afféle "nagyon is jól tudod, hiszen te adtad oda" stílusban.
Az agyam erőtlenül kattogni kezdett. A fenébe! Virág szaladt fel az ajándékért, biztosan meglátta a tükrön lévő borítékot Cortez nevével, és azt hitte, az is hozzá tartozik. Nem, nem, nem! Egyáltalán nem!
- Elolvastad? - suttogtam, és a szélben alig hallottam a saját hangom. Cortez csak bólintott, és idegesen az órájára nézett. Idő volt.
- Oké. Felejtsd el. Csak felejtsd el - kezdtem zakatoló szívvel.
- Jó. Az lesz a legjobb - értett egyet. Kínosan ácsorogtam, és a szám szélét harapdáltam, amikor hirtelen megráztam a fejem.
Túl régóta vártam már, hogy megtudja a dolgokat. Betelt a pohár. Ha már úgyis tudja, minek tagadjam?
- Tudod, mit? - emeltem fel az állam. - Ne felejtsd el! Mert minden szava igaz! - tártam szét a karom. Cortez a szemembe nézett, és felvonta a szemöldökét. - Amit leírtam, azt úgy is gondolom. Mindig is úgy gondoltam. És lehet, hogy ezután soha, de soha nem beszélünk többet, de akkor is tudnod kell! Nem érdekel - förmedtem rá dühösen, minden mindegy alapon. - Azt hiszed, hogy ez a tanév nehezen alakult, mert haragszol rám? Gondold át a többit! Gondold át az én szemszögemből! Én bocsánatot kértem, többször is, mert az egész egy hülyeség volt! És sajnálom, mindent megtettem, hogy túllépjünk rajta, de neked nem megy. Rendben. De jó, ha tudod, hogy nekem is lenne okom haragudni. Azért, amiket leírtam. Te mikor kértél tőlem bocsánatot? De tudod, mit, nem is várom el. Mert igazából sose haragudtam rád. Nem tudtam - töröltem meg a szemem. Cortez pislogás nélkül meredt rám. - Mert szeretlek - mondtam ki hirtelen, bár a fülemben annyira dobogott a vér, hogy alig hallottam magam.
Cortez rezzenéstelen arccal nézett rám, én pedig lehajtottam a fejem, és a csizmám orrát tanulmányoztam a sötétben, mintha csak valami érdekes lenne rajta.
- Oké - szólalt meg hirtelen. - Én erre nem tudok mit mondani - mondta halkan, én meg csak erőtlenül bólintottam. Patakokban folytak a könnyeim. - Mennem kell - nézett megint az órájára.
- Rendben - motyogtam, és annyira fájt a mellkasom, hogy úgy éreztem, összeesek.
Cortez zavartan bólintott, és megfordult, én pedig levegőért kapkodva néztem utána. Végül sarkon fordultam, és berohantam a suliba. A többiek az aulában várakoztak, és az érkezésemre úgy csináltak, mintha nem leskelődtek volna a portáról egész végig.
- Mi van? - kérdezte Virág elkerekedett szemekkel.
- Vége. Elmondtam neki. És elment - töröltem le idegesen az arcom, és akkora gombóc volt a torkomban, hogy alig bírtam nyelni. Átrohantam az aulán, kivágtam az udvarra vezető ajtót, és kimentem.
A többiek mind utánam loholtak, és egymást kérdezgették, hogy most pontosan mi van.
- Renáta, állj már meg! - üvöltött rám Kinga. Megtorpantam, és visszafojtott sírással fordultam felé.
- Virág véletlenül odaadott neki egy levelet - sütöttem le a szemem.
- A karácsonyi lapot - bólogatott Virág.
- Az nem az volt -  szipogtam.
- Emó! - fújtatott Ricsi, és fejcsóválva nézett Virágra.
- Ez hülyeség. Ki ír ma levelet? - szörnyülködött Dave.
- Én írtam - mosolyodtam el kínosan.
- Mit mondtál neki? - faggatott tovább Kinga. Ricsi, Virág, Macu, Dave, Zsolti és Kinga kíváncsian bámultak rám, én pedig szomorúan megvontam a vállam.
- Hogy szeretem - suttogtam.
- A fenébe - sziszegte Kinga, és a többiek is feszengve néztek rám.
A tornateremből kiszűrődő zajból ítélve elkezdődött a karácsonyi buli. A Keane Somewhere Only We Know dala indította az estét. Remegő kézzel letöröltem a könnyeimet. Totálisan megsemmisültem.
- Menjünk be, hideg van - nézett rám Zsolti szomorúan, mire némán bólintottam. Mindenki elindult, én pedig a könnyeimtől homályosan néztem a karácsonyi fényeket, és lassú léptekkel utánuk indultam.
Az udvarra vezető ajtó hirtelen kivágódott mögöttünk, mire mind megfordultunk. Cortez kirontott az ajtón, ami erősen visszacsapódott. Lélegzet-visszafojtva néztem rá. Az ajtóban állt, homlokába hulló sötét tincsi alól fürkészve nézett, és csak ennyit kérdezett:
- Melyik szeptember 8.?
Tudtam, miért kérdezi. A levelemben ezt a dátumot említettem arra vonatkozóan, hogy totál beleestem.
- Kilencedikben - mondtam halkan.
Cortez hitetlenül elmosolyodott, megindult felém, és abban a pillanatban gondolkodás nélkül én is odaléptem hozzá. Körülbelül fél lépésre tőle megálltam, ő pedig megragadta a karom, és határozott mozdulattal magához húzott. Nem tudom, hogy ő csókolt-e meg engem vagy én őt, esetleg egyszerre történt. Nem ez a lényeg. A gyomromban lévő valamennyi pillangó felébredt, és vadul csapkodni kezdett, miközben a mellkasom úgy hullámzott, hogy alig álltam a lábamon. Forgott velem az egész világ, és végig azt kívántam, hogy soha ne érjen véget. Mintha csak megérezte volna a gondolatom, Cortez továbbra sem engedett el, hanem többször, egymás után megcsókolt, én pedig alig kaptam levegőt, és a boldogságtól majd szétrobbantam. Végül a homlokát az enyémnek támasztotta, és két keze közé fogta az arcomat.
- Mennem kell - suttogta.
- Tudom - fúrtam bele a tekintetem az övébe.
- Megvársz? - kérdezte halkan.
- Két és fél éve mást sem csinálok - feleltem, mire lehunyta a szemét, és újra megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint a szilveszteri. Sokkal több érzelem volt benne, sokkal bátrabb és sokkal igazibb volt. :)
Cortez elengedte a kezem, az ajtóhoz lépett, és vissza sem nézve bement a suliba. Pislogás nélkül meredtem utána, aztán a szám elé kaptam a kezem, és vigyorogva lesütöttem a szemem. Tudtam, ha megfordulok, a többieket fogom látni. Erőt vettem magamon, és miközben a tenyerembe temettem az arcon, feléjük néztem.
- Áááá! - kapcsolt elsőként Virág, és odarohant hozzám. A nyakamba ugrott, és majdnem megfojtott, miközben én még mindig sokkos állapotban voltam. Virág válla fölött elkaptam Zsolti pillantását, aki megállás nélkül vigyorgott. Macut is láttam, aki Dave-vel együtt azt skandálta, hogy "na, végre!". Aztán megakadt a szemem Kingán. Aki csak összefonta maga előtt a karját, és elismerően biccentett egyet. Azt hiszem, tudom, mire gondolt.
Még mindig zakatoló szívvel mentem oda hozzájuk, és ahogy Ricsi mellé értem, ő szó nélkül átkarolta a vállam, megszorongatott, és el sem engedett. Így mentünk be a karácsonyi bulira. A stúdiósok beengedtek minket a tornaterembe, majd Kingával és Virággal felültem a lelátóra.
- Hé! - ordított ránk Zsolti, amikor rájött, hogy nekik nem maradt helyük.
- Lánymegbeszélés - szólt rá Kinga élesen, aztán felénk fordult.
Egymás után többször is részletesen megbeszéltük, hogy mit láttak ők, mit éreztem én és hogy pontosan hogyan történt az egész. Ahogy felidéztem a percekkel ezelőtt történteket, még mindig megremegett a gyomrom, és ha a többiek nem látták volna az egészet, talán el sem hiszem.
- Akkor - nézett rám Virág folyamatosan vigyorogva. - Jártok!
- Igen. Azt hiszem - mondtam könnyezve. Cortez és én. Én és Cortez. Ketten. Együtt. Nem, nem hiszem el.
- Na. Megláttad, megszeretted, sírtál két és fél évet, és már el is érted a célod - csapott Kinga a karomra, mire felnevettem.
- Nem érdekel, mennyit vártam rá - mondtam magam elé bámulva. - Megérte.
Virág szipogva megtörölte a szemét egy zsepivel, Kinga pedig "nyálasnak" nevezett, amiért ilyeneket mondok.
- Na, jöhetünk már? - ült le mellénk Zsolti.
- Persze - mosolyogtam el.
Ricsi levágta magát Virág és közém, aztán belevert egyet a vállamba.
- Aú! - dörzsöltem meg a karom.
- Megérdemelted. Van fogalmad róla, hogy Emóval min mentünk keresztül? Hogy két oldalról hallgattuk a szenvedéseteket, hogy senkinek nem mondhattunk semmit? Hogy ti, ketten akármit csináltatok, az csak rosszul sülhetett el? Tudod te, hogy mennyire rohadtul untuk már? - panaszkodott.
- Sajnálom - mosolyogtam folyamatosan. - És köszönöm!
- Ne köszönd. A lénye, hogy minden okééé! - ölelt meg Virág.

(...)