Ketten - Ablak

Ketten 92.old.

Január 26., szerda

(...)
Arra kaptam fel a fejem, hogy mindenki füttyögni és tapsolni kezd, és körülöttem mindenki felfelé néz.
- Mi az? - kérdeztem, és megkértem Bálintot, kicsit álljon arrébb, hogy lássam, amit a többiek. Aztán összeráncolt szemöldökkel néztem a termünk felé, ahol Cortez kinyitotta az ablakot, és... Úristen. Akkor már a szám elé kaptam a kezem, ügyet sem vetve arra, hogy a forrócsokim leesett, és kiömölve mély, barna lyukat vájt a hóban.
Cortez belekapaszkodott az ablakkeretbe, majd fölpattant egy padra, és kiállt az ablakba! Mindenki döbbenten nézte, Ricsi vigyorogva bólogatott, Virág elképedve bámulta, Dave és Macu vették telefonnal, Zsolti fütyült, Kinga ordított, hogy "Megörültél? Kiesel!!!", az a-s lányok sipákoltak, mindenki más pedig lefagyva, elképedve nézte.
- Oké - szólalt meg Cortez, amikor biztonságosan megfogta az ablakkeretet, és kihúzta magát. - Figyelnétek kicsit? Kösz - kezdte, és a tekintetével körbepásztázta az udvart, majd megállapodott rajtam. Jaj, ne! Azt hiszem, legalább kétszáz volt a pulzusom, és alig mertem levegőt venni, annyira féltem, hogy baja esik. - Ott, a padon... - mutatott felém.
- Hagyd abba! Könyörgöm, hagyd abba! - motyogtam alig hallhatóan. Az egész udvar felém fordult, én pedig még soha, de soha nem égtem ennyire.
- ...a barátnőm! - kiáltotta. - Reni, köszönnél a többieknek? - szólt oda nekem. A fejemet fogva felnéztem, és bénán intettem egyet, úgy általánosságban.
Azonnal zúgolódás kezdődött, mindenki susogni meg duruzsolni kezdett, közben folyamatosan hol engem, hol az ablakban álló (!!!) Cortezt figyelték.
- Ha valaki még nem tudná esetleg... - magyarázta. A legtöbben bólintottak, de néhányan rávágták, hogy "oké". - Ja - kapott Cortez a fejéhez, mintha csak megfeledkezett volna valamiről. A hirtelen mozdulatát egy rakás felszisszenés és ösztönös reflexmozdulat kísérte, mert úgy tűnt, most zuhan ki. - És szeretem - tette hozzá mellékesen, én pedig elmosolyodtam, és alig hallottam valamit a fülemben zúgó vértől. Ricsi megbökte a vállam, Virág tapsolva ugrált, a többiek meg "húú"-ztak és füttyögtek.
A következő pillanatban Máday rontott ki az ajtón, és felnézett az épületre.
- Antai-Kelemen Ádám! Tíz másodperced van, hogy megjelenj az irodámban! Azonnal szállj le onnan! - üvöltötte kivörösödött fejjel.
- Ha nem gond, gyalog mennék - felelte Cortez. Az egész udvar felröhögött, Máday pedig lüktető halántékát dörzsölgetve azt ordította, hogy kirúgatja. Na, ez volt az a pillanat, amikor megállt a levegő, senki nem nevetett tovább, a kijelentésére ledöbbentek az arcok és félbemaradtak a mondatok. Elhalt a nevetés, és a helyébe kínos, feszült csend telepedett.

Ketten - Első veszekedés

Ketten - 84.old.

Január 25., kedd

(...)
Cortez abban a pillanatban mellém lépett, és együtt indultunk hazafelé.
- Na jó, elég ebből - kezdte minden bevezetés nélkül. Tehát elkezdődött. És ezúttal már én sem tettem az ártatlant, nem kérdeztem, hogy miről beszél, hanem egy mély, fagyos lélegzetvétel után (lehetett vagy mínusz két fok) erőt vettem magamon, és felé pillantottam. Vette a célzást, úgyhogy bólintott. - Mi a fenéről beszélnek a többiek? Milyen szakítás? Mi az, hogy ez nem működik? Micsoda? És egyáltalán, ha bajod van, akkor azt miért nem nekem mondod? - csapott bele a közepébe, én meg kínosan elhúztam a számat. Feltehetőleg Virág említett pár dolgot Ricsinek, Kinga Zsoltinak, ezáltal nincs titok Dave előtt, aki mindent továbbad Macunak, és ők így együtt Corteznek. Éljen a diszkréció.
- Miért, szerinted működik? - kérdeztem hitetlenül.
- Miért, nem? - kérdezett vissza.
- Szerintem nem.
- Reni, komolyan fogalmam sincs, hogy mi bajod van! - röhögte el magát kínjában. - Bekattantál pénteken, és azóta nem beszélünk.
- Nem kattantam be, de ha mégis, akkor nem pénteken! - fakadtam ki.
- Hallgatlak - dugta zsebre a kezét, és megállt, úgyhogy én is megtorpantam. Olyan jól átgondoltam mindent az elmúlt napokban. Az érveléseim első osztályúak voltak, a képzeletbeli tárgyalásunk abszolút nyertesének minősítettem magam, élesben azonban lefagytam.
- A Facebook - mondtam ki hirtelen. Nem csodálkozom azon, hogy Cortez összeráncolt szemöldökkel meredt rám.
- Mi van? - kérdezte, miután megbizonyosodott róla, hogy jól hallotta.
- Mármint. Nem úgy értem. Hanem. Minden. Ez így nincs rendben.
- Szerintem ezt most te se érted - rágózott idegesen.
- Oké. Vannak dolgok, amik rosszulesnek.
- Például?
- Például. Miért nem jelölted sehol, hogy kapcsolatban vagy? Ha egyáltalán kapcsolatban vagy...
- Ha kívülről látnád magad, megdöbbennél - mondta lesajnálóan.
- Kérdezted, mi bajom, nem? - vágtam vissza idegesen.
- De - biccentett.
- És ott van az msn. Soha nem beszélünk msn-en. A délutánokat külön töltjük, csak hétvégén találkozunk sulin kívül.
- Amikor nem rázol le - tette hozzá.
- Ez nem vicces - sütöttem le a szemem.
- Te tanulsz délután.
- Jó, de akkor is.
- Nem fogok veled msn-en beszélni, egyrészt, mert utálom, másrészt, ha netezel, akkor abban az egy órában kvízpartozol meg e-mailt írsz, meg honfoglalózol, meg dalszövegeket nézel a YouTube-on, meg Virággal beszélsz, meg mittudomén', azokkal a fura dolgokkal vagy elfoglalva... Miért változtatnám meg ezt? - rázta a fejét.
- Ha semmit nem változtatsz meg, akkor semmi nem változott! - förmedtem rá.
- Ha szerinted ez semmi...
- Nem úgy értem. De még azt is elfelejtetted, hogy volt hónapfordulónk - szipogtam dühösen.
- Mink volt? - kérdezett vissza.
- Hónapforduló.
- Az mi a fenét jelent? - röhögte el magát idegesen.
- Egy hónapja járunk. Vagy mi - suttogtam megsemmisülve.
- És te ezt tartani akarod? - döbbent le.
- Szokták.
- Nem azt kérdeztem. Te tartani akarod?
- Nem tudom, fogalmam sincs.
- És mit csináljak? Havonta egyszer énekeljek neked?
- Ha nem veszed komolyan, amit mondok, inkább hagyjuk - vágtam oda sértetten, mert Cortezt szerintem inkább szórakoztatta, mint megérintette a mondandóm.
- Hogy vegyem komolyan, amikor napok óta azon szenvedek, hogy mivel bántottalak meg, közben meg kiderül, hogy a bajod a Facebook, az msn meg valami napforduló.
- Hónapforduló! - vágtam közbe.
- Tökmindegy - legyintett. - Szerinted emiatt nem működik? - mosolyodott el kedvesen.
- Nem, nem érted - sóhajtottam. - Senki nem tudja, hogy járunk, és ez baromira bánt. Aki tudja, az is csak nevet az egészen. Mónitól kezdve, az "imádlak Cortez"-lányokon át, az a-sokig mindenki rajtam nevet. Közben sulin kívül nem is találkozunk, a délutánokat külön töltjük, a pénteket a többiekkel, és marad a szombat. Ez nekem így nem jó. Kevés - magyaráztam.
Azon buktál ki, hogy mit gondolnak mások??? - ragadta meg a kirohanásom első felét, és szemmel láthatóan totál kiakadt.
- Igen, egy kicsit.
- Kit érdekelnek?
- Nem érdekelnének, ha kaptam volna valami visszajelzést tőled - szaladt ki a számon.
- Visszajelzést? Ennél több visszajelzést? - mutatott kettőnkre, utalva arra, hogy éppen járunk.
- Majd ha egyszer valakinek mondod, hogy szereted és hiányzik, és valamilyen fatális tévedés miatt nem mondja ugyanezt neked, rájössz, hogy miről beszélek... - suttogtam szomorúan, és a kapunk felé indultam.
- Reni, tudod, hogy ez nevetséges! - kiáltott utánam. Könnyezve visszafordultam.
- Igen, biztos az - bólintottam, aztán bementem.
(...)

Ketten - Ricsi és Reni

Ketten 78. old. 

Január 24., hétfő

(Suliban)

(...)

- Figyelj - hajolt le mellém hirtelen Cortez.

- Igen? - kérdeztem komolyan.

- Kábé meddig haragszol? Mert csütörtökre vettem mozijegyeket - nézett rám azzal az elképesztően szép mosolyával. Normál esetben ez simán hat. Csak ez most nem volt normál eset.

- Cortez, ez nem vicces. Iszonyatosan megbántottál, és még csak nem is tudod, hogy mivel. 

- Segítenél, ha elmondanád. 

- Örülnék, ha magadtól is tudnád.

Cortez sóhajtva felállt, és visszaült a helyére. Két okból. Az egyik, hogy passzolt, fogalma sincs, mi bajom. A másik, hogy éppen óra volt, és Durand már rég diktált. 

(...)

Fizikán kaptam egy halvány jelet, miszerint Cortez próbálkozik. Rám küldte a spiont. Ricsit, ki mást? Gondos diktálása közben elém tolt egy papírcetlit. Másolom:

"Faith No More Ugly in the Morning".

Visszaírtam, hogy: "?" Azonnal jött a válasz: "Bocs, rossz papírt adtam. Az Emónak lesz, mert mindig nevet azon a számon".

Kérdőn néztem. "Miért, annyira vicces?"

Ricsi nevetve elém tolta a lapot: "Nem, de tudod, milyen. Fura dolgokon röhög".

Bólogatva válaszoltam. "Igaz".

Megint elém tette a lapot, én meg sóhajtva néztem le rá. "Mi van C-vel?"

"Semmi."

"Össze vesztetek?"

"Egybe írjuk. Összevesztetek."

"Ren, lecsaplak. Haggggggyá' már a nyelvtannal. Na, mesélj csak!"

"Nem vesztünk össze."

"Akkor mi bajod?"

"Semmi."

Ekkor Ricsi hirtelen belebökött a jobb bordám környékébe, mire felordítottam. Az egész osztály kérdőn hátrafordult, Gondos pedig felvonta a vörös/piros/narancssárgás szemöldökét.

- Renáta, örülök, hogy ennyire élvezed az anyagot. De megkérnélek, hogy fogd vissza magad, és ne zavard a többieket.

- Elnézést - sziszegtem, és visszanyeltem a fájdalmamat, majd gyorsan írtam a cetlire:

"Aúúú!"

"Megérdemelted. Na. Mi bajod van? C. passzolt, azt mondja, tippje sincs."

"Sejtettem."

"Megbántott?"

"Igen."

"Mivel?"

"Ezt neki kéne tudnia."

"De nem tudja."

"Sajnálom."

Ricsi már felegyenesedett, gondolom, újra meg akart támadni, úgyhogy gyorsan arrébb húztam a székem, és visszaírtam neki.

"Nem tudom. Ez nem igazán működik."

"????"

":("

"Ne szórakozz már."

"Nem szórakozom."

"Basszus, Ren, mi a fene van???"

"Nem tudom."

"Megígérsz nekem valamit?"

"?"

"Beszélj vele, mielőtt bármit teszel. De komolyan."

"Oké."

"Szétverlek."

"Miért?"

"Azért!"

"De miért?"

"Mert buta vagy."

"Nem vagyok."

"De."

"Nem."

- Rentai kihozza a füzetét, a többiek pedig elpakolhatnak - nézett fel Gondos. A fenébe.

- Ööö, tanárnő, kicsit lemaradtam a diktálásban.

- A füzetedet - ismételte.

A szám szélét harapdálva mentem ki a tanári asztalhoz, és sóhajtva letettem elé. Gondos átfutotta az oldalt, majd egy óriási piros hiányjelet firkált rá, és egy akkora egyest vésett a papírra, hogy három oldalra átütött.

(...)

Ketten - Idézet

Leiner Laura: Szent Johanna gimi - Ketten (6.rész)

Remény 37.old.

Január 18., kedd

(Suliban)

(...)

Kardos órája előtt még mindig nem volt meg Carlos feje, pedig szünetekben elég keményen próbáltunk a nyomára bukkanni. Tartottam tőle, hogy ennek nem lesz jó vége, a többiek azonban először az irodalomra koncentráltak, mondván, "szépen sorban legyünk túl a dolgokon".

- Maradjatok csendben! - nézett végig Kardos az osztályon.

A Szent Johannában kevés olyan tanár van, akinek nagyobb a tekintélye, mint "rettegett" Kardosnak, "megbuktat" Kardosnak, esetleg "leizzaszt felelésnél" Kardosnak. Mi is elhallgattunk.

- Jobban járok, ha nem tudom, mi történt a csontvázzal és hol a feje? - kérdezte a fejét csóválva.

- Igen - ordították be páran.

- Sejtettem. Nos. A mai órán a költészetről lesz szó - kezdte. 

Csak unott morgás és kényelmetlen fészkelődés volt a reakció, a legtöbben pedig arra készültek, hogy jót fognak aludni. - Egy kis játékkal kezdeném.

- Játék? - csillant fel Virág szeme. Kardos nem az a tipikus, "játszva tanulunk" pedagógus, ő inkább az "annyi anyagot adok le, hogy belefulladtok" módszert részesíti előnyben. Éppen ezért volt fura tőle azt hallani, hogy játszani fogunk.

- Igen. A feladat egyszerű. Elkezdek egy idézetet, ti pedig befejezitek.

Nekem tetszett az elképzelés, úgyhogy figyelmesen vártam, csakúgy, mint Kinga, aki azelőtt, hogy bármi történt volna, feltette a kezét, hogy elsőként válaszolhasson. Igaz, még azt sem tudta, mire, de megelőlegezte magának, hogy úgyis tudja.

- "Harminckét éves lettem én, meglepetés e költemény..." - szólt Kardos.

Kingával tökéletesen egyszerre mondtuk, hogy "csecse becse", Dave azonban beordította, hogy "ingyom-bingyom". Az egész osztály felröhögött, Kardos szeme pedig szikrákat szórt.

- Felmayer, még egy ilyen, és kiváglak az órámról! Fejezzétek be az ökörködést! - kiáltotta idegesen. 

Mindenki megpróbálta visszafojtani a nevetést, úgyhogy folytathattuk a játékot. A két következő versidézetből is be tudtam fejezni egyet (Kinga kettőt), de Gábor is ügyes volt, a másodikat ő is tudta. Aztán mindennek vége lett, mert a következő idézetnél Kardosnál végképp kivertük a biztosítékot.

- "S a kis szobába toppannék, röpült felém anyám..."

- Kinyitom az ablakot, hadd röpüljön tovább - vágta rá Zsolti.

Olyan hangosan röhögött fel mindenki, hogy zengett tőlünk az egész épület. Na igen, Zsolti elemében volt. Mondjuk, a neten talált "szösszenet" helyett az eredetit is megtanulhatta volna, de mindegy. Egyébként jó poén volt, kár, hogy Kardos nem értékelte.

- Mindenki elővesz egy lapot! - kiáltotta idegesen, és úgy nézett ki, mint aki egyáltalán nem viccel.