Ketten - Első veszekedés

Ketten - 84.old.

Január 25., kedd

(...)
Cortez abban a pillanatban mellém lépett, és együtt indultunk hazafelé.
- Na jó, elég ebből - kezdte minden bevezetés nélkül. Tehát elkezdődött. És ezúttal már én sem tettem az ártatlant, nem kérdeztem, hogy miről beszél, hanem egy mély, fagyos lélegzetvétel után (lehetett vagy mínusz két fok) erőt vettem magamon, és felé pillantottam. Vette a célzást, úgyhogy bólintott. - Mi a fenéről beszélnek a többiek? Milyen szakítás? Mi az, hogy ez nem működik? Micsoda? És egyáltalán, ha bajod van, akkor azt miért nem nekem mondod? - csapott bele a közepébe, én meg kínosan elhúztam a számat. Feltehetőleg Virág említett pár dolgot Ricsinek, Kinga Zsoltinak, ezáltal nincs titok Dave előtt, aki mindent továbbad Macunak, és ők így együtt Corteznek. Éljen a diszkréció.
- Miért, szerinted működik? - kérdeztem hitetlenül.
- Miért, nem? - kérdezett vissza.
- Szerintem nem.
- Reni, komolyan fogalmam sincs, hogy mi bajod van! - röhögte el magát kínjában. - Bekattantál pénteken, és azóta nem beszélünk.
- Nem kattantam be, de ha mégis, akkor nem pénteken! - fakadtam ki.
- Hallgatlak - dugta zsebre a kezét, és megállt, úgyhogy én is megtorpantam. Olyan jól átgondoltam mindent az elmúlt napokban. Az érveléseim első osztályúak voltak, a képzeletbeli tárgyalásunk abszolút nyertesének minősítettem magam, élesben azonban lefagytam.
- A Facebook - mondtam ki hirtelen. Nem csodálkozom azon, hogy Cortez összeráncolt szemöldökkel meredt rám.
- Mi van? - kérdezte, miután megbizonyosodott róla, hogy jól hallotta.
- Mármint. Nem úgy értem. Hanem. Minden. Ez így nincs rendben.
- Szerintem ezt most te se érted - rágózott idegesen.
- Oké. Vannak dolgok, amik rosszulesnek.
- Például?
- Például. Miért nem jelölted sehol, hogy kapcsolatban vagy? Ha egyáltalán kapcsolatban vagy...
- Ha kívülről látnád magad, megdöbbennél - mondta lesajnálóan.
- Kérdezted, mi bajom, nem? - vágtam vissza idegesen.
- De - biccentett.
- És ott van az msn. Soha nem beszélünk msn-en. A délutánokat külön töltjük, csak hétvégén találkozunk sulin kívül.
- Amikor nem rázol le - tette hozzá.
- Ez nem vicces - sütöttem le a szemem.
- Te tanulsz délután.
- Jó, de akkor is.
- Nem fogok veled msn-en beszélni, egyrészt, mert utálom, másrészt, ha netezel, akkor abban az egy órában kvízpartozol meg e-mailt írsz, meg honfoglalózol, meg dalszövegeket nézel a YouTube-on, meg Virággal beszélsz, meg mittudomén', azokkal a fura dolgokkal vagy elfoglalva... Miért változtatnám meg ezt? - rázta a fejét.
- Ha semmit nem változtatsz meg, akkor semmi nem változott! - förmedtem rá.
- Ha szerinted ez semmi...
- Nem úgy értem. De még azt is elfelejtetted, hogy volt hónapfordulónk - szipogtam dühösen.
- Mink volt? - kérdezett vissza.
- Hónapforduló.
- Az mi a fenét jelent? - röhögte el magát idegesen.
- Egy hónapja járunk. Vagy mi - suttogtam megsemmisülve.
- És te ezt tartani akarod? - döbbent le.
- Szokták.
- Nem azt kérdeztem. Te tartani akarod?
- Nem tudom, fogalmam sincs.
- És mit csináljak? Havonta egyszer énekeljek neked?
- Ha nem veszed komolyan, amit mondok, inkább hagyjuk - vágtam oda sértetten, mert Cortezt szerintem inkább szórakoztatta, mint megérintette a mondandóm.
- Hogy vegyem komolyan, amikor napok óta azon szenvedek, hogy mivel bántottalak meg, közben meg kiderül, hogy a bajod a Facebook, az msn meg valami napforduló.
- Hónapforduló! - vágtam közbe.
- Tökmindegy - legyintett. - Szerinted emiatt nem működik? - mosolyodott el kedvesen.
- Nem, nem érted - sóhajtottam. - Senki nem tudja, hogy járunk, és ez baromira bánt. Aki tudja, az is csak nevet az egészen. Mónitól kezdve, az "imádlak Cortez"-lányokon át, az a-sokig mindenki rajtam nevet. Közben sulin kívül nem is találkozunk, a délutánokat külön töltjük, a pénteket a többiekkel, és marad a szombat. Ez nekem így nem jó. Kevés - magyaráztam.
Azon buktál ki, hogy mit gondolnak mások??? - ragadta meg a kirohanásom első felét, és szemmel láthatóan totál kiakadt.
- Igen, egy kicsit.
- Kit érdekelnek?
- Nem érdekelnének, ha kaptam volna valami visszajelzést tőled - szaladt ki a számon.
- Visszajelzést? Ennél több visszajelzést? - mutatott kettőnkre, utalva arra, hogy éppen járunk.
- Majd ha egyszer valakinek mondod, hogy szereted és hiányzik, és valamilyen fatális tévedés miatt nem mondja ugyanezt neked, rájössz, hogy miről beszélek... - suttogtam szomorúan, és a kapunk felé indultam.
- Reni, tudod, hogy ez nevetséges! - kiáltott utánam. Könnyezve visszafordultam.
- Igen, biztos az - bólintottam, aztán bementem.
(...)