Ketten - Ablak

Ketten 92.old.

Január 26., szerda

(...)
Arra kaptam fel a fejem, hogy mindenki füttyögni és tapsolni kezd, és körülöttem mindenki felfelé néz.
- Mi az? - kérdeztem, és megkértem Bálintot, kicsit álljon arrébb, hogy lássam, amit a többiek. Aztán összeráncolt szemöldökkel néztem a termünk felé, ahol Cortez kinyitotta az ablakot, és... Úristen. Akkor már a szám elé kaptam a kezem, ügyet sem vetve arra, hogy a forrócsokim leesett, és kiömölve mély, barna lyukat vájt a hóban.
Cortez belekapaszkodott az ablakkeretbe, majd fölpattant egy padra, és kiállt az ablakba! Mindenki döbbenten nézte, Ricsi vigyorogva bólogatott, Virág elképedve bámulta, Dave és Macu vették telefonnal, Zsolti fütyült, Kinga ordított, hogy "Megörültél? Kiesel!!!", az a-s lányok sipákoltak, mindenki más pedig lefagyva, elképedve nézte.
- Oké - szólalt meg Cortez, amikor biztonságosan megfogta az ablakkeretet, és kihúzta magát. - Figyelnétek kicsit? Kösz - kezdte, és a tekintetével körbepásztázta az udvart, majd megállapodott rajtam. Jaj, ne! Azt hiszem, legalább kétszáz volt a pulzusom, és alig mertem levegőt venni, annyira féltem, hogy baja esik. - Ott, a padon... - mutatott felém.
- Hagyd abba! Könyörgöm, hagyd abba! - motyogtam alig hallhatóan. Az egész udvar felém fordult, én pedig még soha, de soha nem égtem ennyire.
- ...a barátnőm! - kiáltotta. - Reni, köszönnél a többieknek? - szólt oda nekem. A fejemet fogva felnéztem, és bénán intettem egyet, úgy általánosságban.
Azonnal zúgolódás kezdődött, mindenki susogni meg duruzsolni kezdett, közben folyamatosan hol engem, hol az ablakban álló (!!!) Cortezt figyelték.
- Ha valaki még nem tudná esetleg... - magyarázta. A legtöbben bólintottak, de néhányan rávágták, hogy "oké". - Ja - kapott Cortez a fejéhez, mintha csak megfeledkezett volna valamiről. A hirtelen mozdulatát egy rakás felszisszenés és ösztönös reflexmozdulat kísérte, mert úgy tűnt, most zuhan ki. - És szeretem - tette hozzá mellékesen, én pedig elmosolyodtam, és alig hallottam valamit a fülemben zúgó vértől. Ricsi megbökte a vállam, Virág tapsolva ugrált, a többiek meg "húú"-ztak és füttyögtek.
A következő pillanatban Máday rontott ki az ajtón, és felnézett az épületre.
- Antai-Kelemen Ádám! Tíz másodperced van, hogy megjelenj az irodámban! Azonnal szállj le onnan! - üvöltötte kivörösödött fejjel.
- Ha nem gond, gyalog mennék - felelte Cortez. Az egész udvar felröhögött, Máday pedig lüktető halántékát dörzsölgetve azt ordította, hogy kirúgatja. Na, ez volt az a pillanat, amikor megállt a levegő, senki nem nevetett tovább, a kijelentésére ledöbbentek az arcok és félbemaradtak a mondatok. Elhalt a nevetés, és a helyébe kínos, feszült csend telepedett.