Ketten - Cortez és Reni

Ketten - 240.old.

Március 6., vasárnap
(Reniéknél)

(...)
Délutánig tanultam és leckét írtam, aztán amikor anyu végzett a Meteorológiai Intézetben, elmentünk bevásárolni, hazaérve kipakoltunk, majd a szobámban raktam rendet, kicsit, végül vártam Cortezt, aki hatra jött át (előzetes, személyes megbeszélés alapján).
- Nem emlékszel, kinél volt a fényképezőm pénteken legutoljára? - kérdeztem, amikor bementünk a szobámba, és becsuktam magunk mögött az ajtót.
- Andris és Robi fotózták egymás fogait - mondta, miközben leült a babzsák fotelemre.
- Sejtettem - bólintottam unottan. A rockerek totál meghülyültek. - Hogy bírod net nélkül? - érdeklődtem.
- Teljesen jól - vonogatta a vállát. - Te?
- Á, annyiszor volt régebben netkorlátozásom, hogy ez nekem semmi. A telefon húzósabb.
- Tudom. Legutóbb, amikor nem tudtalak felhívni, fontos lett volna - jegyezte meg lazán, én pedig kikerekedett szemmel néztem rá. Cortez olyan ritkán beszél arról, hogy mi volt "régen", hogy teljesen ledöbbentem.
- Akkor? Szilveszterkor? - kérdeztem halkan, és eszembe jutott, hogy amikor először megcsókolt, anyu elkobozta a mobilom, és nem tudtuk megbeszélni a történteket. Cortez csak mosolyogva bólintott egyet, nekem pedig vadul csapkodni kezdtek a lepkéim. - Kérdezhetek valamit?
- Általában megtiltom, hogy kérdezz, de most az egyszer kivételt teszek - mondta, én pedig felnevettem. Jogos. Hülye kérdésre hülye válasz.
- Jóó, értem - motyogtam zavartan. - Mikor volt, hogy... szóval te mióta... mármint tudod. Mikor gondoltad először, hogy... - szenvedtem, Cortez pedig, bár elsőre értette, hogy mit akarok kérdezni, szórakozottan nézett, és totálisan élvezte a bénázásomat. - Segítenél kicsit?
- Á, tök jó nézni, ahogy nem tudod kifejezni magad.
- Örülök, hogy szórakoztatlak - vágtam rá elvörösödve. - Szóval, mikor?
- Régen - nézett mélyen a szemembe.
- Ó. Oké. És kábé...
- Csak régen - zárta le a témát, én pedig mosolyogva a szőnyegemet néztem, mintha csak lenne valami érdekes rajta. Régen. Hát, jó. Nekem így is teljesen oké. :)
- Akarod látni a dobozt? - kérdeztem hirtelen, fogalmam sincs, hogy milyen megfontolásból, de egyszer csak úgy éreztem, szívesen megmutatnám neki a titkos "Cortez-dobozom" tartalmát.
- A dobozt? Azt nem. De a CD-ket igen.
- Ne már. A sírós zenéimet akarod kinevetni? - fogtam a fejem.
- Csak érdekel.
- Hát, jó. De ne cikizd, ez komoly dolog. - szedtem elő a "Cortez-dobozom", és az ereklyéim közt matatva (rágóspapír, cetlik, régi képek, Nirvana tab, amivel hiába próbálkoztam stb.) kihalásztam belőle a CD-ket.
Cortez betette a laptopba az elsőt, aztán elindította a lejátszót.
Az ismerős dallamok azonnal hatottak, az illattól kezdve az érzésig minden visszajött, és az erős déja vu hatás miatt lehunytam a szemem. Ó, te jó ég, tényleg! Hogy én mennyit bőgtem!
- Tudod, ha nekem is ezt kellett volna hallgatnom, tuti én is sírtam volna - mondta, én pedig visszatértem a valóságba, és őszintén felnevettem.
- Miért?
- Reni, a Beatles és Oasis oke, már komolyan megszoktam, hogy ezeket hallgatod. De Cat Stevens??? - röhögött fel hangosan.
- Jó, hát ez egy kicsit béna. De akkor jó volt - legyintettem, eléggé égve.
- Hát, azt nem tudom - nyomta tovább a zenét, mert nem bírta meghallgatni a Wild worldöt. Kicsit megértem.
- Oké, és neked mi volt a zenéd? - kérdeztem, törökülésben ülve a babzsák fotelemen.
- Sírós zeném? - kérdezett vissza elég fura arccal.
- Gondolom, az nem volt - vágtam rá azonnal. Ez a sírós zene abszolút lányos dolog. Legalábbis általánosságban. Bár Petinek is van sírós száma. Na, mindegy, ez más téma.
- Hát. Remélem, nem omlik össze benned egy világ, ha azt mondom, nem sírtam.
- Nem, semmiképp - bólogattam nevetve.
- De voltak zenéim.
- Tényleg?
- Aha. Volt egy gigányi "megölöm Neményit" számom - közölte, én pedig csak mosolyogtam.
- Akkor azt hallgattad szünetekben?
- Többnyire.
- Sajnálom - néztem rá őszintén, mire megragadta a karom, és magához húzva átkarolt.
- Én is. Miattam ezt kellett hallgatnod - csóválta a fejét a laptopomra nézve.
- Hé, ez jó! Tedd vissza!
- Ne már, Muse? - fogta a fejét.
- Igeen. Ez jó.
- Értem - sóhajtotta, és duplát kattintva a laptopomra, újból betette az Unintendedet.
(...)