Ketten - Viki

Ketten - 166.old.

Február 18., péntek
(Zsoltiék garázsában)

(...)
Aztán jött az este húzós fele. Egyszer csak visszajött Andris és Robi a cigizésből, a nyomukban pedig Viki lépett be.
- Cső - intett mosolyogva körbe, és levette a kabátját. A mosoly az arcomra fagyott, pedig már rég túl voltunk a flashmobon.
A többiek visszaköszöntek, Viki pedig lazán besétált közénk.
Átkozottul menőn nézett ki, és mint mindig, most is feszengtem a közelében. Füstös smink, csíkos pulcsi, levágott ujjú kesztyű és hosszú, festett szőke haj, amibe rózsaszín csíkok voltak húzva. Aúúú.
Már megszoktam, hogy Cortez meg én együtt vagyunk, de Viki jelenléte ráébresztett, hogy milyen volt, amikor vele járt. Ez enyhén fájt, a gyomromban lévő pillangócsoportból kettő öngyilkos is lett, ők nem bírták a nyomást.
A jelenet a következőképpen zajlott. Virággal találkozott a tekintetem, ő csak biccentett egyet, afféle "nyugi" stílusban, aztán Kinga meredt rám, és valami olyasmit üzent a szemével, hogy "könyörgöm, szedd már össze magad!". Aztán Zsolti mosolygott rám kedvesen, végül Ricsi fürkészett, hogy megbizonyosodjon róla, nem zuhantam szét. Nem tudom, Cortez a többiek reakcióját vette észre, vagy egyszerűen csak úgy gondolta, mellettem a helye ebben a kínos szituban, de leült mellém a kanapéra, átkarolva magához húzott, én pedig a vállán pihentettem a fejem. Egy ezredmásodperc alatt történt, hogy Viki észrevette. És kitört a cirkusz.
- Pfff - kezdte kulturáltan. - Ez most komoly? - nézett rám annyira lesajnálóan, hogy egyszerűen megsemmisültem.
Mindenki minket nézett, még Macu és Dave is lehajtották a laptopok fedelét, és felénk pillantgattak.
- Mi van, Cortez, elment az eszed? - kérdezte Viki annyira gonosz vigyorral, hogy kínosan fészkelődni kezdtem. Tényleg. Vajon Corteznek elment az esze? Ja, és ennyi az önbizalmamról. Búcsút intettünk egymásnak.
Viki annyira sértettnek tűnt, hogy Cortez nem szólt semmit, mert tudta, a lány csak arra vár. Helyette inkább mosolyogva nézte (úúú, ez egy kicsit idegesítő lehetett), és továbbra sem engedett el engem, pedig úgy terveztem, hogy kifutok a világból.
- Ez kész - fortyogott tovább Viki, saját magát hergelve. - Tudjátok mit? Le vagytok ejtve. Azt se tudom, minek járok ide - rázta meg a fejét indulatosan.
- Ööö. Bocs, de ezt egyébként mi se tudjuk - szólalt meg Ricsi. Ezt kár volt. Viki pislogás nélkül meredt rá, aztán kitört.
- A franc kíváncsi rátok! Annyira nem vagy jó fej Ricsi, hogy ezért elviseljem az ostoba barátnődet. Zsolti, te meg azért gyúrsz, hogy a pszichopata elfogadjon? - nézett Kingára és Zsoltira, akik összeráncolt szemöldökkel meredtek a tomboló lányra. - És itt van ez a két idióta! Rockerek! Pff. Hallod, ébredjetek már fel, olyan cikik vagytok, hogy a neten lenne a helyetek. Metallica? Jézusom! - forgatta a szemét, és egyértelműen Andrisra és Robira célzott. - A két majomról a gép mögött meg már ne is beszéljünk. Mit hisztek, hol vagytok, egy sci-fiben? - vágta oda Dave-nek, aki Macuval együtt, elkerekedett szemmel nézte. - És te, Cortez! Te vagy mind közül a legszánalmasabb. Utánam egy ilyennel állsz össze? Gondolkozzál már! Na, jó, lúzerek, én elhúztam innen. Menjetek a fenébe - rángatta magára a kabátját, és idegességében behúzta a cipzárba egy hajtincsét.
Viki a dührohamával együtt kiviharzott, és becsapta maga mögött az ajtót. Mi totál döbbenten meredtünk magunk elé, és a fejünkhöz vágott sértéseket ízlelgettük. Keserű volt. Kábé fél percig. Mert utána Virággal összenéztünk, és teljesen váratlanul, abszolút indirekt módon kitört belőlünk a nevetés.
- Szerintetek ez vicces? Engem pszichopatának nevezett! - hüledezett Kinga.
Ezen még inkább nevettünk, Virág a szemét törölgette, én meg Cortez vállába fúrtam a fejem, és nem bírtam abbahagyni a röhögést, majd Kinga is átgondolta a hallottakat, és hitetlenül felvihogott. Végül a többiek is kapcsoltak, és először csak mosolyogva néztek minket, majd kész, talált, és mindenki szakadni kezdett a nevetéstől. Sokkal jobb volt ez így, hogy egyszerűen nem bírtuk abbahagyni, mintsem elgondolkodtunk volna azon, igazat mondott-e. Egy sértett lány rádöbbent, hogy veszített, és kibukott belőle minden indulat. Ránk zúdította. Ennyi. Ezt tovább se kellett gondolni. Nem kellett veszekedni, mert arra várt. Nem kellett reagálni, mert arra várt. Hagytuk, hogy elmenjen, és senki nem ment utána. Pedig biztosan arra várt.
(...)