Remény - Mozii

Remény 149.old.

Szeptember 23., csütörtök
(Mozi)

(...)

- Indulunk? - néztem rájuk, mert nem értettem, miért állunk a lépcsőnél.
- Most már igen - közölte Ricsi. Cortez lépkedett le a lépcsőn, lazán megrántotta a vállán a táskáját, és egyenesen hozzánk jött.
- Itt vagyok - jelentette ki. Jaj, ne! A fenébe!
- Te mit csinálsz? - kérdeztem nem túl barátságosan.
- Moziba megyek? - kérdezett vissza szemtelenül.
- Velünk? - csodálkoztam.
- Velük - mutatott Ricsire és Virágra, akik kérdőn néztek minket.
- Én is velük megyek - közöltem, bár ezt senki nem kérdezte, és elég egyértelmű is volt.
- Jó - vonta meg a vállát.
Akkor tisztázzuk, hogy semmiképp nem együtt megyünk, hanem inkább mindketten Virágékkal. Elindultunk gyalog, négyen. Kellemetlen szituáció.
- Miért nem mondtad, hogy a nekem félreküldött üzenetet Ricsinek szántad? - fordultam Cortezhez, miközben begomboltam a farmerdzsekimet.
- Miért kellett volna mondanom?
- Hogy tudjam.
- Miért akartad tudni? - mosolyodott el.
- Mert akkor lemondtam volna - vágtam rá kapásból. Cortez felnevetett.
- Nem volt mit lemondanod - mondta kíméletlenül.
- Mi?
- Éppen Ricsivel beszéltem, amikor azt írtad, hogy te is velük mész moziba. Fogalma sem volt róla - vigyorgott Cortez. Hú, de ciki. Virágot figyelmeztettem, hogy ők az alibim, Ricsinek azonban nem szóltam. Uppsz. Kérdőn hátrafordultam.
- Pedig megbeszéltük. Ugye? - néztem rá tágra nyílt szemekkel.
- Engem hagyjatok, jó? - rázta meg a fejét Ricsi.
- Égsz - mondta Cortez, miközben a saját lépteit figyelte.
- Nem égek - húztam ki magam, és örültem, hogy nem látom a tükörképem. Valószínűleg rákvörös volt a fejem, de mindegy.
- Figyu - lépett közénk hátulról Virág, és belém karolt -, tök jó, hogy ti is jöttök, vicces lesz - próbált jópofizni, eléggé sikertelenül. Sóhajtva Cortezre néztem.
- Azt hiszed, hogy neked mondtam igent a mozira? - nevettem fel erőltetetten.
- Nem - rázta meg a fejét. - Tudom - vigyorodott el.
- Nem akarok veled moziba menni! - háborodtam fel. Jó, ez persze így nem igaz, de ne legyen már ennyire magabiztos! Azért ez felháborító.
- Akkor ne gyere - mondta mosolyogva.
- Nem is veled megyek. Velük - mutattam hátra. Virág és Ricsi időközben ránk untak, és megosztva a fülhallgatót, zenét hallgattak.
- Tehát jösz.
- Igen, de nem veled! - magyaráztam. - Csak te is ott leszel.
- Aha - tűnődött.
A plázában csak négyen álltak a mozipénztárnál, úgyhogy beálltunk a sorba.
- Akkor ezt most hogy? - fordult hátra Ricsi.
- Csak vegyétek meg, én majd külön - vágtam rá, és előszedtem a pénzem a farmerom zsebéből. - Menj csak - engedtem előre Cortezt is.
- Mit művelsz? - nézett rám lesajnálóan.
- Jegyet veszek. Anélkül nehezen engednek be - magyaráztam.
- Tedd már el - rázta meg a fejét, aztán a pénztároshoz fordult, és kért két jegyet.
- Ne, várj! - pattantam mellé. - Majd én veszek magamnak!
Cortez mosolyogva a kezembe nyomta a jegyet, amitől eléggé zavarba jöttem. Miért fizette ki az enyémet? Ez így olyan, mintha együtt jöttünk volna. Pedig nem. Ő is Ricsiékkel, és én is.
- Kifizetem, oké? - erősködtem.
- Ez csak egy mozijegy, ne idegesíts már - rázott le újra. Teljesen tanácstalan voltam, végül, tekintettel arra, hogy ez tök udvarias dolog volt tőle, bólintottam egyet.
- Köszönöm - mondtam.
- Szívesen - felelte.
- De - néztem a szemébe - nem jönnék veled moziba. - Cortez lenézett rám, és elmosolyodott.
- Nem is hívnálak. Félreküldtem. - Ott a pont. Ő nyert.
Egy kis kólával és nachosszal a kezemben vártam Virágot, aki két kézzel emelte le az üdítőjét a pultról.
- Ez pontosan mekkora? - néztem a kólájára.
- Másfél liter - felete, a szívószál végét rágcsálva. Nem, fogalmam sincs, hogy fér bele ennyi. Vagy hogy egyáltalán hova.
A terembe lépve követtem a többieket. A jegyünk az egyik középső sorba szólt, és csak akkor rándult görcsbe a gyomrom, amikor ők leültek. Virág, mellé Ricsi, mellé pedig Cortez. Automatikusan leültem Virág mellé, és az üdítőtartóba tettem a kólam, amikor Ricsi előrehajolt és elkérte a jegyem.
- Nem ott ülsz.
- Tudom, de itt is van hely.
- De lehet, hogy oda jönni fognak.
- Akkor majd átülök - vonogattam a vállam. Nem fogok Cortez mellé ülni egy félig üres moziban! Az olyan átlátszó.
(...)
- Elnézést - hajolt le hozzám egy férfi. Jegyet tartott a kezében. Sejtettem, hogy miért jön.
- Már megyek is - cuccoltam össze, aztán Virág felhúzta a lábát, hogy átengedjen, és Ricsi is összehúzta magát. Cortez azonban nem mozdult, emiatt megbotlottam a lábában, és majdnem mindent elejtettem. - Nehogy megmozdulj - sziszegtem halkan. Csak mosolyogva nézte a bénázásom, végül leültem mellé.
- Pszt! - hajoltam előre, hogy szóljak Ricsinek. - Nem cserélünk helyet?
- Ren, nyugi már! Nézd a bemutatókat!
- Jó - sóhajtottam. Legalább tíz másodpercig lekötött, aztán megint előrehajoltam, és ciccegtem Virágnak. - Nem ülsz ide mellém?
- Nekem jó itt - tárta szét a karját.
- Ssss! - nézett hátra az előttünk ülő nő.
Hátravágtam magam az ülésen.
- Nachost? - nyomtam Cortez orra elé, aki furán lenézett a chipsre, majd rám.
- Kösz, nem - felelte értetlenül.
- Jó, csak kérdeztem - vettem vissza a kezem, aztán bekaptam egy chipset. Hát, nem mondanám, hogy kifejezetten halk volt. Próbáltam csendben ropogtatni, de a mellettem ülő Cortez megint felém fordította a fejét, mintha csak magyarázatot várna. - Nachos - mutattam a műanyag tálcára. Tényleg nem lehet halkan enni a nachost!
Teljesen lekapcsolódtak a lámpák, úgyhogy kezdődhetett a film. Klassz, a stáblista alatt az egész mozi az én ropogtatásomat hallgatta, amitől teljesen zavarba jöttem. Miért nem vettem popcornt? Mert az egyszerű? Klasszikus? És viszonylag halk? Nem, én hülye nachost vettem, hülye szósszal és hülye paprikával, amiből már megint bekaptam egyet. Ekkor kezdtem köhögni. Cortez a szája szélét rágva fordult felém. Azt hiszem, idegesítettem.
- Jól vagyok - köhögtem egy utolsót, aztán beleittam a kólámba. Cortez még mindig nézett.
- Pontosan mit művelsz? - kérdezte végül.
- Nagyon erős - suttogtam.
- Úgy általában kérdeztem - felelte. A vászon kivilágosodott, a fény az arcára vetült, és láttam, hogy mosolyog.
- Add tovább Virágnak - nyomtam Cortez kezébe a nachost, aki odaadta Ricsinek, aki meg Virágnak.
- Köki - hajolt előre Virág. - Popcornt?
- Oké - biccentettem. Virág odaadta a popcornját Ricsinek, aki Corteznek, aki meg nekem.
- Körülbelül mikor fejezed be az evést? - nézett rám Cortez.
- Nem tudom - ráztam meg a fejem, és beleszórtam a számba egy adag popit. - Kérsz? - tartottam felé a zacskót.
- Nem - nevetett fel. - Nem jövök veled többet moziba.
- Nem is velem jöttél. Ricsiékkel - javítottam ki.
- Én meg veletek nem jövök többet! - hajolt előre Ricsi.
- Bocs, csendben maradok - tettem fel a kezem.
- Az jó lenne - fordult hátra az előttünk ülő nő.
- Maga nézze a filmet, jó? - vágta rá Cortez. A nő motyogott valamit a "pofátlan" kamaszokról, aztán visszafordult.
Visszafojtott nevetéssel csúsztam lejjebb a székemen, és mosolyogva ettem a popit. Egészen addig, amíg az első mutáns zombi szélsebesen át nem rohant a vásznon. Na, ekkor egy pillanat alatt elkomolyodtam, és előrehajolva Ricsiékre néztem.
- Basszus, én ettől félek! - jelentettem ki őszintén.
- Nyugi, tizenhatos - rázta a fejét Ricsi.
- Attól még félek! - értetlenkedtem. Cortez összeráncolt szemöldökkel nézett rám, aztán a filmre.
- Nem lesz durva - közölte.
Kösz. Mondja ezt egy olyan, aki nem fél, egy olyannak, aki meg igen. Innentől kezdve teljesen mindegy, hogy mi durva és mi nem.
- Ne ijedj meg - suttogta Cortez.
- Mitől? - kérdeztem, de a következő pillanatban az egyik szereplőre ráugrott valami lény, és kiharapott egy darabot a vállából. Miért jöttem moziba? Jaj, ne. - Te már láttad ezt? - csodálkoztam. Cortez megrázta a fejét.
- Nem, de várható volt. Ez sablonfilm.
Hát, elég menő volt, ahogy előre szólt, hogy mikor várható ijesztgetős jelenet, de attól még nagyon szenvedtem.
- Mikor van vége? - kérdeztem Cortezt.
- Még kábé egy óra.
- Mi? - hüledeztem. - De hiszen már kipusztult egy város! Mi kell még?
Mosolyogva megcsóválta a fejét, és tovább nézte a filmet, én meg az ölembe ejtettem a kezem, és az ujjaimat morzsolgattam. Gondoltam, a film végére csak eltörök párat izgalmamban. Oké, a következő jelenetben igencsak megkérdőjeleztem a film tizenhatos korhatárát, ugyanis valami igazán undorítót mutattak, aminek láttán elkaptam a fejem. Cortez megint rám nézett, és kezdtem úgy érezni, többet valóban nem akar velem moziba jönni.
- Jól vagy? - kérdezte halkan.
- Hát... kibeleztek egy embert, de megvagyok - feleltem, és reméltem, hogy nem tart überbénának. Én jövök horrorra, amikor még a Voldemorttól is féltem? No comment.
Cortez elmosolyodott, aztán... Aztán olyan dolog történt, amitől elszállt minden félelmem. Átnyúlt hozzám, megragadta a karom, és a karfára téve rákulcsolta az ujjait a kezemre. Még levegőt is elfelejtettem venni, és inkább néztem a véres szájú zombit a vásznon, mintsem hogy felé mertem volna pillantani. A pulzusom az egekben, a légzésem egyenetlen, és folyamatosan azon görcsöltem, hogy izzad a tenyerem. Függetlenül attól, hogy egy csapat élőhalott rohant át az úton egy erősen megfogyatkozott csoportot üldözve, mosolyogni támadt kedvem. Sötét volt, zombik voltak, a zene is vinnyogósan szólt, de már nem féltem. Mert Cortez ott ült mellettem, és fogta a kezem.
Még a gondolataimba merültem, amikor oda nem illő hang ütötte meg a fülem, a zsebem pedig rezegni kezdett. Bzzzzz. Csend. Bzzzzzzz. Csend.
- Bocs - engedtem el Cortez kezét, aki ösztönösen visszahúzta, és csak mellékesen pillantott rám.
Előrángattam a rezgő mobilom, mert ha anyu hív, akkor fel kell vennem, még ha az előttünk ülő nő esetleg megver, akkor is. A sötétben erősen világító kijelzőn azonban nem anyu szerepelt. Hatalmas, jól olvasható betűkkel ez állt: Arnold hív.
Remegő ujjakkal kinyomtam a hívást, és küldtem egy gyors smst: mozi, később hívlak. Aztán kapkodva eltettem a mobilom, és visszatartott lélegzettel fordultam Cortez felé. Engem nézett, a vásznon lévő világos jelenet miatt láttam, hogy az arcán vegyes érzelmek tükröződnek.
- Bocs, nem kapcsoltam ki -  suttogtam, de hiába. Cortez elfordította a fejét, és tovább nézte a filmet.
Én pedig magam előtt összefontam a karom, és tudtam, már nem fogja meg a kezem. Akkor sem, ha félek. Akkor sem, ha egy zombi kilép a vászonról, és egyenesen nekem ugrik. Azt hiszem, hagyná. Lehet, hogy én is hagynám a helyében.