Remény - Békülés

Remény 253.old.

Október 15., péntek
(Reni mamájánál)

(...)

Úgy hagytam a gépem az ágyamon. Lehunytam a szemem, és próbáltam visszatartani a sírást. Nem igazán ment, a könnyek legördültek az arcomon, és eláztatták a fura szagú ágyneműt. Legalább félórát feküdtem a gondolataimmal foglalkozva, amikor az msn jelzett. Egy pillanat alatt feltápászkodtam, és az ölembe vettem a gépem... De nem Virág volt. Másolom.
Cortez üzenete: ???
Reni üzenete: ?
Cortez üzenete: Mit csinálsz? Késő van.
Reni üzenete: Semmit.
Cortez üzenete:  Oké.
Reni üzenete: Szia.
Kifújtam az orrom (már tisztára kipirosodott), aztán szomorúan pillantottam a képernyőre.
Cortez üzenete:  Jól vagy?
Na, erre ráérzett.
Reni üzenete: Nem...
Cortez üzenete:  ?
Reni üzenete: Nem akarok beszélni róla.
Cortez üzenete:  Oké.
Reni üzenete: Kösz.
Vártam pár pillanatot, aztán úgy éreztem, hogy mindjárt kiszakad a mellkasom.
Reni üzenete: Nem vagyok otthon. :(
Cortez üzenete: ?????????? HOL VAGY???
Reni üzenete: Nem, semmi baj. A nagyiéknál.
Cortez üzenete: Kanadában? :)
Minden fájdalmam ellenére elmosolyodtam.
Reni üzenete: Nem. :)
Cortez üzenete: Meddig leszel ott?
Reni üzenete: Nem tudom. Anyun múlik...
Cortez üzenete: Apukád?
Reni üzenete: Otthon van. :( :( :(
Cortez üzenete: ...balhé?
Reni üzenete: Igen. :(
Cortez üzenete: Próbálj meg aludni.
Reni üzenete: Nem tudok.
Néztem a képernyőt, de nem jelezte, hogy ír. Már épp pötyögni akartam, hogy most hová tűnt, amikor olyan történt, ami még soha. Cortez videóhívást indított. Megdörzsöltem az arcom, és kifújtam a levegőt, aztán rányomtam. Kissé hátrahőköltem, mert a kameraablakomat látva annyira rosszul néztem ki, hogy féltem, Corteznek örökké rémálmai lesznek. Az ő kamerája is működésbe lépett, és egy pillanattal később megláttam. Sötétben volt, csak a laptop és a tévé fénye világította meg az arcát. A falnak dőlve ült, és csodálkozva nézett rám. Mármint az ablakomra.
- Szia - mondta szomorú mosollyal az arcán.
- Szia - túrtam bele a hajamba. - Bocs, amiért. Szóval. Hogy így nézek ki - nyögtem ki.
Mosolyogva megvonta a vállát, mint aki észre sem vette...
- Hogy vagy?
- Nem túl jól - sóhajtottam.
- Gondolom - biccentett komoran.
- Sose láttam még ilyennek őket - töröltem meg a szemem, mert ismét folyni kezdtek a könnyeim. - Azt hittem, minden rendben. Legalábbis én nem vettem észre semmit - szipogtam.
- Nem vettél észre valamit? De meglepő - nevetett keserűen.
- Mi? - hagytam abba az orrfújást.
- Semmi - legyintett.
Cortez félrenyúlt, aztán beleivott egy dobozos kólába. Ösztönösen elnevettem magam.
- Hogy tudsz éjjel kólát inni?
- Miért? - kérdezte őrületesen menő mosollyal. Az egész olyan nagyon bizalmasnak tűnt, mindketten félhomályban, az éjszaka közepén beszélgettünk, amitől megdobbant a szívem annak ellenére, hogy teljesen kivoltam idegileg. - Minden rendben lesz - váltott témát, mire nem túl nagy meggyőződéssel bólintottam.
- Nagyon remélem. Haza akarok menni - szorult össze a mellkasom.
- Tudom. Hol vagy pontosan? - kérdezte.
- 1980-ban - vágtam rá, ahogy körbenéztem a szobában.
Cortez felnevetett, én meg normálisan válaszoltam.
- Akkor nem vagy messze a sulitól.
- Nem. De jó lenne hétfőn otthonról indulni - töröltem meg ismét a szemem.
Cortez lehalkította a tévét, én meg összeszedtem minden bátorságom, és úgy döntöttem, eljött a pillanat, hogy tisztázzuk a dolgokat.
- Figyelj - kezdtem. Visszaült a gép elé, és érdeklődve nézett rám. - Bocs. Bunkó voltam. Tudom - ismertem be. Cortez elmosolyodott, és megvonta a vállát.
- Hagyjuk, jó?
- Oké. Kösz - hunytam le a szemem hálásan.
Hirtelen megkordult a gyomrom, én meg rájöttem, hogy szédülök az éhségtől.
- Vársz öt percet? Vagy mész aludni? - kérdeztem vacillálva.
- Várok - mondta.
Félretettem a gépem, és halkan lesiettem. Betettem a mikróba a vacsim, és felmelegítettem. Lopakodva mentem vissza az emeletre. Elhaladtam a nagyiék szobája mellett. Nagypapa úgy horkolt, hogy simán becsukhattam az ajtót anélkül, hogy bárki felébredne. Törökülésbe ültem, a laptopot az ágyra tettem magam mellé, és az ölembe vettem a műanyag tányért.
- Oké - húzta össze a szemét Cortez. - Kiakadsz, hogy kólát iszom éjjel. Te mi a fenét eszel egykor?
- Gyros tálat - nevettem fel, és közelebb tartottam a gépemhez, hogy jól lássa.
- Iszonyat undorító - bólintott.
- De finom - vonogattam a vállam.
(...)
- Reni - nézett bele a kamerába, mire felszaladt a szemöldököm.
- Igen?
- Fél öt - mondta, nekem meg elkerekedett a szemem. Rápillantottam a Baby G órámra, és értetlenül megráztam a fejem.
- Az nem lehet...
- De - mosolyodott el.
- Ó. Oké. Akkor aludni kéne - húztam el a számat.
- Aha - bólintott.
- Kösz, hogy fent maradtál miattam.
Cortez lazán megvonta a vállát, és intett. Zakatoló szívvel köszöntem el, és megvártam, hogy kinyomja. Lecsuktam a laptopom tetejét, és elvágódtam oldalra. A fejem zúgott a sok sírástól, viszont nem tudtam nem mosolyogni. Aztán hirtelen bedugtam a párnám alá a telefonom, mert eszméletlen hangerővel jelezte, hogy üzenetem érkezett. Amikor elhallgatott, és a szobában újra beállt a síri csend, előhúztam a nagypárna alá rejtett mobilom, és megnyitottam. Cortez írt. Másolom.
Cortez üzenete: Holnap üzenj. Jó éjt, Reni. xxx
Remegő kézzel írtam vissza. A pocsék estémtől, a szüleim vitájától és a nagyiék házától függetlenül mosolyogva fogok elaludni, a mobilommal a fejem mellett. No comment.