Remény - Cortez Reninél

Remény 259. old.

Október 17., vasárnap

Újra itthon.

(...)

Reni üzenete: Szia... Itthon vagyok, minden rendben. Nincs pénz a kártyámon, még egy órát online leszek, ha vagy, írj. És... Köszi. :)

Sajnos egy óra elteltével sem jelentkezett be, úgyhogy elköszöntem Virágtól, és átnéztem a házikat. Egy zacskó vaníliás karikával éppen a matekfüzetem fülé görnyedtem, amikor megszólalt a Green Day Basket Case. Azonnal felkaptam a telóm.
- Szia - hunytam le a szemem boldogan.
- Mit csinálsz? - kérdezte köszönés nélkül.
- Merőleges vektorok skaláris szorzatát - feleltem. Cortez elröhögte magát.
- Ki tudsz jönni?
- Mi? - ráztam meg a fejem értetlenül. - Fél tizenegy van - tettem hozzá furán. Cortez csak nevetett, aztán összecsaptam a füzetem, és mondtam, hogy mindjárt.
Felkaptam egy farmert, a tornacsukám meg a dzsekim, aztán kihúztam a gumit a hajamból, és kicsit összeborzoltam, hogy ne álljon olyan bénán. Kissurrantam az ajtómon, le a lépcsőn, egészen a bejárati ajtóig. A szívem olyan hangosan vert, hogy azt hittem, anyuék meghallják és lebukok. Összeszorított fogakkal nyomtam le a kilincset, és olyan lassan húztam be magam mögött a bejárati ajtót, hogy óráknak éreztem, mire végre kiléptem a kapun. Cortez a kerítésnek dőlve ácsorgott.
- Még megvacsoráztál? - kérdezte felháborítóan szép mosollyal.
- Nem. Csak nem szoktam kiszökni - magyarázkodtam.
Még mindig mosolygott, úgyhogy én is elmosolyodtam. Annyira örültem, hogy látom, hogy tulajdonképpen az sem érdekelt túlságosan, hogy éppen kilógtam. Te jó ég!
- Hogy vagy? - kérdezte.
- Hát... pokoli hétvégém volt, de azt hiszem, most már minden rendben van.
- Örülök.
- Kösz, hogy tartottad bennem a lelket - túrtam bele zavartan a hajamba. - Lehetne, hogy ez köztünk maradjon? - kérdeztem félve.
- Mondhattad volna, mielőtt kiteszem Facebookra - csettintett.
- Mi? - kerekedett el a szemem.
Cortez felnevetett, és megcsóválta a fejét.
- Miért mondanám el?
- Jó, oké, értem - sziszegtem beégve.
A hirtelen beállt csendben a közvilágítást néztem, mintha olyan érdekes lenne. Cortez rágózott és engem fürkészett.
- Lassan vissza kéne mennem. Anyuék frászt kapnak, ha rájönnek, hogy nem vagyok otthon...
- Oké - bólintott.
Már indultam volna be, amikor megtorpantam.
- Miért jöttél most ide? - kérdeztem visszafojtott lélegzettel.
Cortez ellökte magát a kerítéstől, és a szemembe nézett.
- Látni akartalak - mondta. A föld megingott alattam, és megremegtek a térdeim. Nyitottam a szám, hogy válaszoljak, de nem jött ki hang a torkomon. A szívem majd kiugrott a helyéről, a pillangóimnak legalább a fele szörnyethalt, és én sem voltam túl stabil állapotban. Cortez tovább nézett, nyilván valamiféle választ várt, amikor megmozdult az automata kapu. Annyira megijedtem, hogy félreugrottam.
Cortez visszadőlt a kerítésnek, és amolyan "ez jó lesz" tekintettel fonta össze maga előtt a karját.
Apu kocsija tolatott, aztán, amikor a kocsi oldala kiért a kapun, megláttam az anyósülésen telefonáló anyut. Ahogy apu észrevett, satufékezett, anyu pedig kipattant mellőle.
- Renáta! - kiáltotta, aztán észrevette Cortezt, és összehúzta a szemöldökét. - Pontosan mit jelentsen ez? - förmedt ránk, amikor Cortez szemtelenül intett.
- Anya, csak kijöttem... odaadni a házim - füllentettem ösztönösen.
- Van fogalmad róla, hogy mit éltünk át apáddal??? - kiáltotta.
Oké, maximum negyedórára tűntem el, nem egy évre. Ráadásul a ház előtt álltam, még csak odébb se sétáltam. Kissé túlreagálják.
- Azt hiszem, mennem kell - mondtam Corteznek.
Apu visszaszállt a garázsba, anyu pedig szigorú arccal meredt ránk.
- Te befelé! - intett nekem. - Cortez, te pedig, lennél szíves emberi időpontban elkérni a házit? - szólt gúnyosan. Naná, hogy nem vette be ezt a házi dolgot.
- Hogyne - lökte el magát Cortez a kerítéstől, és elindult haza.
Összeszorult szívvel néztem utána, miközben folyamatosan liftezett a gyomrom. Még akkor sem tudtam levakarni a mosolyt a fejemről, amikor beértünk a házba, és anyu kifakadt.
(...)